Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)
XIV. 1578-1579
DÁVID P. ÍTÉLETE. 237 nyeit nélkülük megállapitni nem lehet. Mielőtt eltávoztak volna, Dávid F. kérte Blandratát: hogy álljon a feltételek mellett, várják be a lengyel és erdélyi eklézsiák Ítéletét, ő, ha helyesebbre tanítják, engedni kész. Blandrata kérdezte : megnyugszik-e aztán azon ? Dávid F. késett a felelettel. Trauzner közbe szólott: Eklézsiáink szabadok, országunk s a nemesség akaratától függők, nem függnek más országokéitól. Ekkor Dávid F. azt felelte: hogy lengyelországi jó emberek ítéletében megnyugszik s magát aláveti, csak hogy kéziratát küldjék vissza. S akkor nem akar többet vitatkozni? kérde Bl. Dávid F. előre érezvén halálát — monda: nem, többé vitatkozni nem fogok... Ekkor minden Dávid F. vallásán levők kimentek a palotából. Másfél óráig tartott a tanácskozás. Az utóbb bemutatott könyvek a helyzeten Dávid F. javára valamit változtattak ; de miután Blandrata és hívei a nekik itéletesen kiszabott lehető legrettenetesebbb esküt tették le arról, hogy ők soha e tanokat nem vallották, s Dávid F. újításainak részesei nem voltak, azoknak bizonyító erejét esküikkel elenyésztették. Első, a ki megesküdt, Blandrata volt, utána Hunyadi Demeter s még mintegy 25-tön; ezeket követték a magyarországi trinitáriusok, a nagy-bányai papon kívül, a ki nyíltan megvallotta, hogy e tanok már a nagyváradi vitán mind fenforogtak és akkor senki rajta meg nem botránkozott. A szászok nem kívánnak szavazni, mert ők semmiben részt nem vettek, régi vallásukon nem változtattak. Végre az unitárius vallásu nemességre jővén a sor, ez kijelentette : hogy ő Dávid F. nézetétől nem távozik el, s a Krisztus nem. imádása és segítségül nem hívása mellett kivan megmaradni. Utolsó volt a kanczellár, a ki a velők volt jezsuita, a fejedelem és maga nevében kijrlentette, hogy ők Dávid F. tanát káromlónak és elkárlioztatandónak vallják. Ekkor a kanczellár behívta Dávid F.-et s követőit; az ellenfél elébb kegyelmet kért számára, Blandrata pedig hozzá ment s őt megölelvén, fülébe azt súgta: Ne félj, a fejedelemtől kegyelmet kérek számodra. Dávid F. szánólag nézett rá s csak ennyit szólt hozzá: „Eredj! eredj! végezd be a mit elkezdettél.“ Ez ölelést — mondják — sokan, sőt a fejedelem is Judás-csóknak magyarázta. A magyarországi papság nem kegyelmet kívánt adatni, de mint istenkáromló hamis prófétát Mózes törvénye szerint megöletni. „Mi tégedet, Méltóságos fejedelem! mint az egyházi és világi törvények őrét, hitveseddel, magzatiddal s minden maradékiddal, tisztünk szerint Jézus Krisztus, a rettenetes itélőbiró elébe idézünk, a kit ő kár omolt, ha őt életben hagyod.“ A fejedelem e vakmerő kifakadás hallására megrettent, s a kanczellár által ezeket nyilvánította: „A Méltóságos fejedelem mindkét fél kérését meghallgatta, azon lesz, hogy megmutassa, hogy ekkora bűnt büntetlenül nem hagy.“ Ezután DávidF.-hez fordult s igy szólott hozzá: „A Méltóságos fejedelem az egész ügyet megértette, hogy te agyad tanácséit követve, az egyház beleegyezése nélkül ezen istentagadó, kárhozatos és hallatlan káromlásra vetemedtél s az ország törvényei ellenére újításokat tettél; ő Nagysága azért téged érdemed szerént megbüntetve példáid állít, hogy az másokat is hasonló őrült újításoktól visszarettentsen. További határozatig
