Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)
XI. 1570-1571
180 AZ umtíriiis hitelvek diadala, mikor a választottakat a bűnből kitérítette, újonnan szülte s szent Fiát is a halálból feltámasztotta. Az Isten az ő Szentlelkével választottad világositja, megtéríti, tanítja, vidámitja, minden szent cselekedetekre felgerjeszti s alkalmassá teszi, melyért mondatik a Szentlélek ajándéknak, tanítónak, kenetnek, tűznek, élővíznek, vigasztalónak sat.........Ez az egy Atya Istennek, az ő szent Fiának J. Krisztusnak és a Szentléleknek a szentirásból vett igaz ismerete és igaz vallása, a mint azt hitték és vallották az első keresztények, próféták, keresztelő János, Jézus és az apostalok . . . .“ 1). Megírta Dávid F. ugyanez évben, sőt nyomtatni is megkezdette azon két nagy művét, mely ha szerzőjével együtt nem üldöztetett és meg nem semmisittetett volna, mint theologusnak a tudós világ előtt, mint magyar írónak a nemzeti irodalomban örök hirt és nevet szerzett volna számára; 2) de igy szétrobbant meteorrrá, kialudt lámpává vagy legalább is véka alá rejtett mécsesé lett. Minthogy a nyomtatás a fejedelem halála után végződött be, itt csak jelezve, érdemileg róluk szólni a következő czikkre kell fenhagynom. Felületes vizsgáló előtt fél fog tűnni, hogy hitvallását mindkét küzdő fél oly gyakran terjesztette új alakban a közönségeié; de a viszonyok és népkedély ismerője természetesnek találja. Az eszmék folytonos forrongásban és fejlődésben lévén: a vita tárgyát tevő öszszes hittani kérdéseket a tömeggel sem közleni, sem megértetni nem lehetett; de a vitatkozás magvát és végeredményeit a hitezikkeket igen; ezért végződtek rendesen mind a közviták, mind a fontosabb tartalmú könyvek ezekkel. Több változatban jelenvén meg ez évben Melius hitvallása: önként következett, hogy Dávid F. is ismételje a magáét, s bár az a váradi hitvita leírásában már megjelent volt, Melius csenger-miskolezi hitvallása megjelenése annak újabb szövegezésben közrebocsátását indokolttá tette, s én azt belső okok alapján, az előszó hittani tartalmából következtetve Dávid F.-ének tartom. Ugyanazon alapelveken nyugosznak minden ő ekkori művei, egy szellem vonul át mindeniken. Mintegy jelszóvá lett volt már ekkor neve. At volt hatva hitelveitől, lelkesült beszédein, gyönyörködött Írásiban az ország nagyobb része. Szájról szájra adták enyelgő élezeit. Az ellenfélnek gunyja és fenyegetése nem volt képes az unitárius eszméket hódítási útjokban feltartóztatni. Minél inkább sújtotta Dávid F.-et ellenfele, minél többet s gyalázóbban Írtak ellene, tanai annálinkább hatottak, írásai annál gyorsabban terjedtek a nép minden rétegében. A tanokat meg kell testesitni — mondja egy kitűnő protestáns iró — s csak azután ébresztnek erős közérzületet. A tömeg könnyebben gerjed érzésekre a nevek, mint elvek iránt, s a hol mindkettő kedvelt, midőn népszerű férfi hirdet népszerű elveket — tette bár azokká ő ') D ív Dv. levél. 2) a) Az egy ö magától való felséges Istenről és at ó igaz Fiáról sat. b) Az egy Atya Istenről és az ő áldott szent Fiának a J. Krisztusnak Istenségéről sat. Fgyháztörténelmi emlékek. II. Dávid F. Írod. emlékei XXXIII. XXXIV. sz.
