Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)

X. 1569

AZ ÖNVÉDELEM FOLYTATÁSA. 133 a krakkói vártemplomban van s minden év Szentháromság-vasárnap­ján a nép elé imádás tárgyául szokott kitétetni, lengyel neve: radios '). Mint művészi tárgy, kezdetleges, durva mű, mint vallási jelvény bor­­zadályt, nem ájtatosságot ébreszt a szívben. A III. kép ivalabra fara­gott s csillaggal díszített párkányzatu köven ülő-helyzetben fénysu­gárral körítve rajzolt három fiatalkorú emberi ábrázat, csupasz ajakkal, dús szakállal, fejőket háromszögű lapos csucsív-vonal, a testet bő redőzetü lepel födi, mindkét karon három-három kéz, mindkét láb három-három lábfőben végződik. E rettenetes bálványkép neve: LI­­GAEUS, Felső Magyarországon Beregszász mezővárosban volt meg, Munkács vára alatt. E bálványokat a könyv Írásakor tisztelőik hihe­­tően Ágoston könyvéből vették — úgymond író — a ki a háromság tanának kifejtője és buzgó művelője volt, s a ki szerint a szentirásban egy hely, sőt szótag sincs, a mi az Isten háromságát ne mutassa. Bár hová forditson az olvasó, az egy, két és három Isten mindenütt elébe kell hogy tűnjék . . . Oh mélységes lelki sötétség! kiált fel Dávid F. Világosság Atyja! Szánd és szabadítsd meg e vakságbansinylődőket a te szerető szent Fiad által!“ 2) Major theologiai álláspontja ezen nagy gyöngéi mellett, alig lenne felfogható a szerfölötti gyülölség és üldözési viszketeg oka, mely­­lyel ő Dávid F. és Blandrata iránt viseltetett, s mely müvében lépten­­nyomon feltűnik, ha nem lenne ismeretes amaz igazság: a Iától félünk, gyűlöljük. Személyüket már az ajánló-levélben gonosz indulatukig rója meg. „A keresztények — kérdi éles szemrehányás hangján — az ezeréven túl élt katholikus és orthodoxus egyháznak, a szentatyáknak, martyroknak és hitvallóknak hisznek-e inkább, vagy Dávid F.-nek és Blandratának, e Samoseta és Arius-féle pokoli szörnyeknek, az ördög azon förtelem-edényeinek [doacd\, a kiknek vakmerősége oly nagy, hogy a világ ez utolsó nyomorult és felháborodott századában azon tiszteletre méltó és szent egyház közönségének ellene mondani, tanait marczangolni és megugatni nem irtóznak ?“8). Sőt állását és régi hír­nevét megcsorbiló ezen gyalázkodásnál sem állapodva meg, nem átallotta, nem pirult nem csak a fejedelmeket, de csaknem egész Európát felhívni, nekik, mint szokás az elitéit és kárhoztatott szakad­­ároknak és eretnekeknek, vérök kiontására, és azt sürgősen kívánta, azért, hogy a rósz tovább ne harapozzék. Majort epéskedő gyülölsége annyira vitte, hogy rágalmazásában rég meghaltak porait sem kí­mélte l). „Nem irigylik — úgy mondanak ők — a nagy doctor és theologus ezen főbenjáró Ítélete által szerzett dicsőségét, hogy a római pápaként dühöng ellenök, s bámulatos felfuvalkodottsággal hadat izent Istennek és egyházának, a mélyé egyedül az itélethozás * 2 * 4 ') radios szlávul gyűlést is jelent; itt a szó az egyházi összegyüle­­kezésre vonatkozik. 2) H ív, Hs levél. :!) P ív, P3 levél 2. old. 4) A ív, Av levél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom