Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)
VIII. 1567
DÁVID FERENCZ JÖVENDÖLÉSE. 97 való keresztelég, a mit Stancaro a helvetikusok ellenére megtartott; 1559. a térdhajtás kirekesztetett a fennállással, a fennállás leüléssel, az úrvacsorában a kovásztalan helyett közönséges kenyér hozatott be s igy szűnt meg végre az egész mise. A komaságot kárhoztatta Lengyelországban Lasko János, de azért sok helyen ma is [értetik 1567.] megvan; eltöröltetett a gyermekektől való kérdezősködés. így kell megszűnni a háromságos Istennek, a két Krisztusnak, a conciliumok és atyák írásinak, hogy csak az egy Isten igéjének adassék minden méltóság; el kell pusztulni a különböző svmbolumoknak, hogy csak az apostoli Credo maradjon meg, a minél ők még eddig catechismusokba semmi egyebet be nem vettek. Nekik — mondják tovább — Isten parancsa tiltja, hogy kőből való oltárt csináljanak s az oltár körül képekből, gyertyákból és szentedényekből mintegy barlangot emeljenek ; el kell vetniök minden emberi szerzést, a világi bölcsesség fegyvereit. s az anyaszentegyházat az Isten beszédének kövéből kell fölépitniök, hol az Isten csak lélekben és igazságban imádtassék. Ezután megjövendöli, mikor fog az ő vallása elfogadtatni ... A szentirás szerint — úgymond — a zsidók 40 esztendei bujdosás után értek be az ígéret földére. Krisztus a szent lelket vigasztalásukra 50 nap múlva küldötte el tanítványaihoz, ük is közelednek az időhez, melyben czéljukhoz eljutnak, mert a Luther és Zwingli közötti meghasonlásnak, a mi 1529-n volt, immár csaknem annyi ideje . . . A zsidók közt az ötvenedik volt az öröm esztendeje, midőn a szolgák elvesztett jószágukra visszatértek. Ez öröm esztendeje nekik is nemsokára el jő — mondja Dávid F. —• s akkor egészen megszabadulnak az Antikrisztus fogságából, megtérnek elvesztett javaikra, amaz apostoli anyaszentegykázba, melyet a sátán igen elpusztított volt, uralkodván a Krisztus Helyett. Azért reméli ezt, mert már 50 esztendeje, hogy Luther 1517. bolygatni kezdette Krisztus koporsóit, melyekbe az örök élet helyeztetett vala: a búcsút, purgatoriumot, szentelt vizet, misét sat. A mi Babylonunkou is látszik a régiről az újra által menetel, a végéről szinte az elejére jutottunk, t. i. Krisztusra és az apostoli keresztse'gre. És mikor hangosabban megzendül a trombita és eltöretnek a korsók, melyekben van a lámpás, a Krisztus, akkor el kell veszni az ellenségnek minden fegyvereivel. . . . Ezt a hívek 1570. esztendőre várják, mert a babyloniai fogságnak is az 50-ik esztendőben volt vége. Azonképen az Isten az ő evangeliomát megtisztítván minden tévelygésektől, 1570-n jelenti ki a világnak, és azt, mint az apostoli egyházban tette, égi jegyekkel bizonyitandja meg. A mint János látásokról irt könyve 18. részében megvan Írva; akkor lesz az embereknek bűneikből megtérése, prédikáltatik az evangeliom mind a széles világon, az igaz anyaszentegyház megépíttetik, és oly békesség lesz a földön, a mi még nem volt, mert akkor minden fegyvernek meg kell égettetni, a szablyákból szántóvasak lesznek, a háborúság megcsendesedik, a Babylon pusztulásán való siralom jaj-szava hallatik mindenfelé, a Sión zászlója felemeltetik a népek között, Krisztus kilép koporsójából, a tudomány virágozni fog az egyházban, az Isten beszé7
