Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)
VIII. 1567
92 KÉT FONTOS TARTALMÚ KÖNYV. fogadjunk, egyedüli tanítónknak és mesterünknek ismerjük el azt, a ki az égből van küldve, maradjunk meg az apostalok és első keresztény eklézsiák tudományában, a melynél tisztább soha nem volt. Ez legyen a mindnyájunk által halálig követendő egyedüli út. . . . Ne féljenek a hívek ellenségeiktől, a dolog nehezebb része már meg van, az Urnák útát többé senki fel nem tartóztathatja. Hogy az ős keresztény egyház visszaállításának bizonyosb jelei nincsenek, azon a hívek ne csudálkozzanak, mert sok az Antikrisztus meg a reformált eklézsiákban is, de a kiknek száma nem sokára megfogy. Szükséges, hogy az ilyen vitatkozások által a világ a népeket gyalázó, dicsekedő istenkáromlókat és mások lelkiismeretének vérszomjas bírálóit színről szilire ismerje meg. Vakmerő bátorságuk, kevélységük és uralkodásuk már úgy is mindenki előtt tudva van. A gyermekek is látják törekvésök gyümölcseit, s hogy van-e szivükben az igaz reformationak avagy csak nyoma is. Hiszen ezen másokat gyalázó szájhősök közt minden szent dolog iránt akkora hidegség uralkodik, hogy nem tudjuk: nevekedett-e korbácsaik alatt avagy csak egy kegyes is ? S ennek legfőbb oka az, hogy az egy Istent, Krisztus atyját nem ismerik, egyetlen fiát, Jézus Krisztust, a kit ő küldött el, nem prédikálják, a szentirások tanúságát nem követik, hanem mindent emberi találmányokkal zavarnak meg. De mivel soha sem volt fogság, melyből szabadulás ne legyen, s a miből öröm ne következzék, közel az idő — higyjék el a hívek — midőn az Urnák Ígérete be fog teljesülni.“ „Várjuk hát hívő lélekkel — ez bezáró szavuk — mig ránk is elkövetkezik a mi hajdan Izrael népével történt, a kik az új Jeruzsálem alapját akarván lerakni, az ellenség dühe és gonoszsága miatt kényszerültek egyik kezükkel magukat védeni, másikkal az építést folytatni. Ránk is szabadulásunk előtt még e sors vár. Borzasztó káromlásokat és kereszteket fognak elleneink ránk szórni, hirdetik, hogy mi a királyoktól el akarunk pártolni, az adófizetést megtiltjuk, a népet fellázítjuk. Cselt fognak vetni roszakaróink, mint a zsidók Krisztust többször meg akarták ölni; de a mint a babyloniai Pharaok az Úrtól elkezdett munkát megakadályozni nem tudták: úgy a mi előmenetelünket is sem a gyalázás, sem kard, sem semmi Antikrisztus feltartóztatni nem fogja, mert az igazság hatalmas világa immár ajtónk elölt van, s Isten az ő művére segedelmét adja.“ ') A IV. fejezetben Dávid F. előbb hitnézeteit átalánosságban, azután Ilit vallását adja elé Istenről, Fiúról, Szentlélekről, utoljára az ellenfél főbb ellentételeit [Antithesis], s azok el nem fogadását pontonként indokolva, mindenik pontot szentirásra alapított külön syllogismussal zárja be. Az elvek és formulázott hitczikkek egyezők a zsinat Ilitvallás-ában levőkkel, csak a bebizonyítás bőv, fesztelenebb, itt-ott merész. Látszik, hogy itt Dávid F. egyéni meggyőződése, a zsinaton az egyházé volt kifejezve. . . . E két könyvben a szentháromságellenes irók theologiai- irodalmi és bibliai fegyverei, a közanyaszentegyház ') Az elébb jelzett mű.
