Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)
VIII. 1567
84 DÁVID FERENCZ ÖNVÉDELME. lii a maga ügyét védelmébe veszi s azt míveli, bogy a mint Krisztus Urunk időben és bölcseségben nevekedett Isten és emberek előtt: úgy ők is minden nap tökéletesedjenek. Ok az Istennek bennök levő ajándékát nem szégyenük, el sem vesztegetik; hálát adnak, hogy lelki fogságukból az igazság világosságára naponként jobban-jobban kivezéreli. Az sem búsitja, hogy ellenfeleik állhatatlansággal vádolják; sőt azt hiszik, inkább nekik is meg kellene gondolni: vájjon nem érett férfiakká kellene-e immár növekedniük ? Ők Krisztus azon tanításait követik: Vizsgáljátok meg, ha Istentől van-e ama léleli? A jövendöléseket meg ne vessétek. A lelket ki ne oltsátok. Azt gondolják, hogy minden kegyes kereszténynek igy kellene cselekedni. A kik ellenkezőt tesznek, a napot és holdat homályositják el, az egyházat kietlen pusztává teszik, a csillagokat befeketítik, az angyalokat könyre és sírásra bírják, magukat vérrel undokitják be, a mi azok jelvénye, a kik homlokukon a kígyót viselik bélyegül.“ ’) Az olvasóhoz is rövid előszó van intézve. „Oly műre -— mondja Dávid Ferencz — mely érvek helyett gyalázkodással van teli s maga magát czáfolja meg, nem kellene felelni; de az együgyüek kedvéért némely fontosabbakra megteszik jegyzéseiket, egyebekben hadd vagdalkozzék Melius saját árnyával. Ó a szentirás szavait czélja szerint ferditi el, a mi különösen ott tűnik ki, a hol bizonyítja, hogy az Atya, Fiú és Szentlélek egy Isten, hogy a Jehova jelenti az egy állatot és három isteni teremtő személyt; hogy mind a Krisztus, mind a Szentlélek személy, s mindkettőt imádni kell; az ő Istene egy és három, három és egy; a szentirás ezen helye: A Szentlélek vitetett a vizek felett, szerinte teszi a két isteni személy lelkét. Kern tudható, honnan vette az egy állatot és három isteni személyt, miről az Írás nem tanít, az Atyák nem szólották; Pál nem állatnak [essentia'], de minden állat forrásának [essentiarum fons] és szerzőjének nevezi az Istent, az Elohim pedig azt teszi, Istenek, nem azt: állat és három isteni személy. Ezután következik a két Hitvallás, elől a debreczeni. „Hiszik — igy hangzik az magyarra fordítva — hogy egy az Isten, a ki a Jehova Elohim, azaz a három bizonyságtevő Atya, Fiú és Szentlélek, s a mint a háromságban a való [reali s] és állati [ess ént iali s] egységet hiszik, azaz csak egy Istenséget vagy isteni formát: tigy a valóságos egy természetű, [homousio n] egy állata, egymással egyenlő háromságot álanyilag [substantial it er] megkülönböztetettnek, de nem cl választottnak, az Atya, Fiú és Szentlélek külön személyi tulajdonságából [proprietas hypo statical] származónak vallják, a kik egymástól tisztüknél fogva és nyilvánnlásaikban különböznek, mert az Atya az Igében, a Fiú a férfi formájában, a szentlélek galamb képében jelentette ki magát. Az egy Istent hiszik, mert a szentirás mindenütt Jehovát emlit, a háromságot is igen, mert ezen egy Jehovát nevezi Elohimnak, három bizonyság tevőnek, és mivel az egy Jehova Elohimnak a szentirásban gyakran van többséget kifejező értelme. Ezekről vallják, hogy a Jehova vagy az állat [essentia] ') Az elébb idézett műben.
