Pozsonyi Szentmártoni Kálmán: János Zsigmond erdélyi fejedelem élet- és jellemrajza (Székelykeresztúr, 1934)

János Zsigmond Izabella gyámsága alatt

55 Zsigmond nevelésének gondját vegye át tőle, mert Őfelségén kívül nincs senki, aki gondját viselné.1 Ferdinánd Ígéri Fráter Györgynek, hogy János Zsigmond neveléséről atyai szeretettel és jóakarattal fog gondoskodni,2 de ez is csak olyan volt, mint Ferdinánd többi Ígérete, nem azért tette, hogy azt be is váltsa. Elég baja akadt különben más téren is, mert mikor jelentette a portán Erdély átvételét, a szultán a követet a Jedikulába el­záratta s parancsot adott Erdély megtámadására. Mikor a török hadak a barát által a szultán előtt felelőssé tett Petrovics bir­tokai felé közeledtek, Castaldo Fráter Györggyel Lippa felé ve­zette a hadsereget s útközben ekkor érkezett meg a barátnak a bíbornoki süveg, melyet a pápa Ferdinánd meleghangú aján­latára adott.3 Ferdinánd az esztergomi érsekséget is megígérte Fráter Györgynek, ha beglerbéget visszavonulásra kényszeríti,1 de azt már nem kaphatta meg, mert Castaldo diplomatikus vi­selkedésében árulást sejtett s ezért olasz orgyikosokkal decem­ber 17-én alvinci kastélyában, Ferdinánd beleegyezésével, meg­ölette. A székelyek fel akartak lázadni, hogy megboszulják Fráter György meggyilkolását, de végre mindenki belenyugodott a befejezett ténybe.5 A barát halálának híre 1552. január 1-én jutott Kassára, Izabellához, aki nem tagadta örömét.6 „Hálát ad Istennek ha­láláért, ami olyan volt, mint a varangyé, mely élve mérgez és döglötten gyógyít“. Később azonban asszonyi módra „megsí­­ratta“, mert az jutott eszébe, hogy vájjon nem-e a János Zsig­mond visszavitelén mesterkedett.7 A királyné Erdélyből való kibujdosása után csakhamar tudo­mására hozta Ferdinándnak, hogy János Zsigmondot, mint leendő vejét, átadja neki, hogy nevelje udvarában, viszont a kor szokása szerint ő magához veszi Ferdinánd leányát, Johannát, fia jegyesét, mihelyt megkapja a sziléziai birtokot. Közben Izabella udvarmes­terét Ferdinándhoz küldte, aki ezúttal megtekintette a János Zsig­­modnak ígért hercegségeket. Oppeln és Ralibor hercegségek a 1. Fráter Gy. Ferdinándnak. 1551. dec. 6. Lippai tábor. Tört. Tár. 1881. évf. 71. I. — 2. Ferdinánd Fráter Györgynek 1551. december 14. Bécs. U. o. 1881. évf. 75—77. 1. — 3. Ferdinánd levele III. Gyula pápához. 1551. aug. 4. Bécs. U. o. 1880. évf. 216—8. 1. — 4. Erdély történetére vonat­kozó regesták. U. o. 1891. évf. 439. 1. — 5. Érd. Orszgy. Emi. I. k. 347—56.1. — 6- Szilágyi Sándor: Erdély ország tört. 313. 1. — 7. Veress: i. m. 342.1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom