Pozsonyi Szentmártoni Kálmán: János Zsigmond erdélyi fejedelem élet- és jellemrajza (Székelykeresztúr, 1934)
János Zsigmond korának vallásügyi viszonyai
313 Az erdélyi reformáció kezdetén nagyon sokan tértek a magyarok és székelyek közül a lutheránus vallásra. A román történetírók felfogásával, mi is azt mondhatnók, hogy a lutheri eszmék terjedésével a magyarokat el akarták németesíteni, holott ismerjük, hogy a lutheránizmus magyarok és székelyek közötti terjesztésének oka is vallási volt. A románok megtérítése, bár János Zsigmond alatt szépen megindult, de nem vezetett eredményre, mert a tized nem fizetés nagy előnyöket biztosított nekik, amiről a szép protestáns eszmékért nem mondottak le. A románság, a világ legszerencsésebb népe, ebből a vallási kísérletből is csak az előnyöket élvezte. Az erdélyi protestáns propagandának a románságra nézve az a nagy haszna volt, hogy ez visszaadta nekik nemzeti nyelvüket s megszabadította a szláv nyelv végleges elnyomásától. így a románság is csak hálával tartozik János Zsigmondnak a szabadelvű protestántizmusnak a románok közötti terjesztéséért,1 de különösen azért, hogy a román nyelvet János Zsigmond 1569-ben a szláv helyett a református vallásra tért románok részére az istentisztelet nyelvévé tette,2 példát nyújtva arra is, hogyan emelte a magyar a nemzetiségeket magasabb életformák közé. Amint láttuk, az 1568-iki országgyűlésen a rendek csak arra kérik a fejedelmet, hogy az „evangéliumnak kegyelmesen engedjen előmenetelt“, tehát ez országgyűlési határozat is félremagyarázhatatlanúl világosan megmondja, hogy a protestántizmusnak János Zsigmond idejében a románok között történt terjesztése csak az evangéliumi igazság előbbmeneteléért történt. Ugyancsak ez az országgyűlés készítette elő a talajt az unitárizmus terjesztésére is. Amíg az unitárizmus idáig juthatott, azt buzgó munkálkodás és nagy viták előzték meg. Európában sehol sem voltak olyan szenvedélyes hitviták, mint János Zsigmond alatt Erdélyben, ahol a szellemi harcok állandó hevületben tartották a hívőket. A főharcosok Dávid Ferenc és Mélius Péter voltak. Rövid ideig együtt dolgoztak az erdélyi református egyház megalapításán, de útjuk nemsokára szétvált, mert Dávid nem tu-1. Lásd : Jancsó Benedek'- A román nemzetiségi törekvések története, Budapest, 1892. 1. k. 373—93. 1. — 2. Meteg $t.: i. m. Vol. I. 77.
