Pozsonyi Szentmártoni Kálmán: János Zsigmond erdélyi fejedelem élet- és jellemrajza (Székelykeresztúr, 1934)
János Zsigmond korának vallásügyi viszonyai
303 merkedett, de Jézus Istenségéről tett megjegyzései miatt Kálvin neheztelését vonta magára. Servét kivégzése nagy hatással volt Blandratára s jónak látta Lengyelországba menekülni, ahol Kálvin egyházához csatlakozott, de szabadelvű, antitrinitárius eszméit nyíltan hangsúlyozta. Blandratának tekintélye nagy tudása miatt egyre növekedett úgy, hogy Lengyelországban egy kerületnek esperese lett. Kálvint izgatta Blandratának Géniből való eltűnése s levelet írt Lengyelországba, melyben „szörnyének, *pestis“-nek mondja Blandratát s óva inti a lengyel kálvinistákat a vele való érintkezéstől. E levél hatása alatt Blandratát színvallásra szorították, aki 1562-ben a pinczowi zsinaton benyújtotta hitvallását, de az nem találkozott általános helyesléssel. Kálvin újabb levelet írt Blandrata ellen s e szorongatások idején, kellő pillanatban érkezett Lengyelszágba Blandratához János Zsigmond sajátkezű meghívó levele. A fejedelem már három ízben is írt Blandratának s mint családja bizalmasát, minél hamarabb kívánta látni udvaréban, talán azért is, mert Balassa Menyhért hűtlensége szerfelett bántotta János Zsigmondot.1 Blandrata bejárta egész Európát, összeköttetésben volt a két Socinussal, akikkel együtt antitrinitárius elveket vallott. Blandrata Erdélybe jött s mivel itt vallási téren szabadabb levegő volt, mint bárhol Európában, folytatta szabadelvű vallásos eszméinek terjesztéséi, de diplomáciai készséggel rendelkező hitújító volt s tudta jól, hogy csak fokozatosan tudja az eszméket diadalra juttatni s ezért első sorban János Zsigmondra próbált hatni. János Zsigmond 1563-ig megmaradt a katholikus vallás mellett, de közben lassú lelki átalakúláson ment át s 1563-ban Blandrata befolyására elhagyta ősei hitét és lutheránussá lett. Már 1563. április 27-én a brassói fekete templomban protestáns módra vette az úrvacsorát s Alesius Dénest, a magyar lutheránus püspököt tette udvari papjává. Nagy örömet okozott Erdélyben mindenfelé, hogy János Zsigmond „teljesen szakított a pápistasággal“. „Remélni lehet tehát, hogy miután Isten az ő szentleikével az ő felséges szivét megvilágította, nem is engedi a megismert igazságot elnyomatni, 1. Jakab E.: Dávid Ferenc emléke. 57. 1.
