Pozsonyi Szentmártoni Kálmán: János Zsigmond erdélyi fejedelem élet- és jellemrajza (Székelykeresztúr, 1934)
Állami-, anyagi- és társadalmi élet János Zs. korában
249 János Zsigmondnak kedvezzen, elismerte az erdélyiek szabad választói jogát, s magának csak a megerősítés jogát tartotta fenn.1 A János Zsigmond érdeme, hogy a szabad választó fejedelemség kimondására az 1567. szept. 8—17. tartott gyulafehérvári országgyűlésen a rendek a következő határozatot hozták : „Őfelsége kegyelmesen erre intett műnket, hogy ha Őfelségét az úr isten ez világból kivenné, mű magunk között meg ne szakadoznánk, kiből nagy romlásunk következhetnék, hanem egyenlő akarattal választanánk fejedelmet magunknak“.2 Az erdélyi rendeknek így kialakult szabad fejedelemválasztási joga nemcsak alkotmányjogi érték, hanem egy küzködő faj életerejének, reménységének hűséges megőrzője is volt. A speyeri szerződés Erdélyt aztán önálló fejedelemségnek külpolitikailag is elismerte. Így a magyarság harminc évi állandó küzdelme után János Zsigmond betetőzte az erdélyi fejedelemség alkotmányának erős bástyáját, mely a Szapolyai családnak és ezzel egyet jelentő nemzeti eszmének diadalra jutását jelenti.3 A részben János Zsigmond személyéért alakult s általa tovább fejlesztett új erdélyi fejedelemség lényegében alkotmányos monarchia. A fejedelem kezében van a külügy, hadügy, pénzügy, az igazságszolgáltatás joga, ő gyakorolja az adományozásokat. A fejedelmet választják s a választás tényével jut hatalmához, ami egyben hatalmát korlátozza. A fejedelem megválasztása után hitlevelet ad ki, az alattvalói pedig neki hűségesküt tesznek. A fejedelem törvényhozói hatalmát az egy kamarás országgyűlésen gyakorolja. Az országgyűlés, amint már ismerjük, a körülményekhez képest vagy egyetemes (generalis), vagy részleges (partialis). Az egyetemes országgyűlésen minden nemes személyesen megjelenhetett. Később, különösen a részleges országgyűléseken, költségkímélésért, a képviseltetési rendszer jött szokásba s ilyenkor a kijelölt „követ“ részére felhatalmazást 1. Az athnámét közölte: Szilágyi S.: Erdélyország tört. 383—88. 1. Lásd még: Bethlen: i. m. Tom. II. p. 84—85. és Mikó Imre: Erdély különválása Magyarországtól. Tud. Akad. Évk. I. k. 118. 1. — 2. Érd Orszgy. Emi II. k. 335. 1. — 3. Jakab Elek: i. m. 192. 1,
