Pozsonyi Szentmártoni Kálmán: János Zsigmond erdélyi fejedelem élet- és jellemrajza (Székelykeresztúr, 1934)
János Zsigmond tényleges uralkodása
246 tárius szertartás szerint, de fényes királyi pompával eltemették. A díszes hallotti menetet Szamosközy így írja le: „Elől haladtak a főurak, gyászba öltözötten. Azután következett István fejedelem nagy gyászmenettől kisérve. A kopoisó mellett különkülön személyek vitték a köpenyt, a kardot, a kormánypálcát, az ország almáját és az aranysarkantyukat. A koporsó előtt mentek a vasas lovasok, hatosával páncélosán, pajzzsal, lándzsásan, melyekről lobogók folytak le, feltűnő volt aranyozott sisakjuk és egész fegyverzetük; gyász a bíboron, a lovakat is széles, földig érő lepel takarta, utánuk magok a halottvivők mentek bő köpenyegekben. Következtek az arannyal és ezüsttel vésett királyi címerek, balról az anyai címer: egy kígyó, mely egy csecsemőt akar elnyelni, jobbról vitték az apai címert, mely egy halmokból kiálló farkast ábrázolt. Mikor a város nagy (Szent Mihály) templomában levő sírhoz megérkeztek, mely a nagyobbik oltár táján balról volt készítve, miután a dicsőítő beszédet megtartották, a testet a nézők sírása közben a földbe bocsátották, a sírba hányták egyszersmind a pajzsot, a lándzsát, a páncélt és az összes királyi ékességeket; ezzel azt akarták jelképezni, hogy e temetéssel ennek a családnak magvaszakadt s annak minden harci jelvénye és összes hadi dísze porba omlott és hogy amik együtt vesztek el, együtt pihennek“.1 A temetésen a halotti beszédet Sommer János kolozsvári unitárius tanár tartotta.2 János Zsigmond márvány koporsóját a gyulafehérvári templomban édesanyja koporsója mellé helyezték. A belső koporsóban, a melle táján volt egy aranyozott lemezen a fejedelem rövid halotti irata (elogium) ezzel a felírással: „Felséges fejedelem II. János Ur, Felséges Jánosnak, Magyarország, Dalmácia és Horvátország stb... egykori királyának és Zsigmond lengyel királynak és Bona királynénak leányától, Izabellától született fia, Isten kegyelméből Magyarországnak, Dalmáciának, Horvátországnak stb. .. választott királya, aki Istentől meg volt áldva nyelvtehetség adományával, tiszta élettel, lélekjelenléttel, a hadakozásban és a hadi tudományban szerencsével és mindenféle hősi erénnyel ékesítve, a hazát és az igaz kegyességet 1. Szamosközy István: Történeti maradványai. I. 118—119. 1. Monumente Hungáriáé Historica. írók. XXI. k. Lásd még: Miles: i. m. 138—39. 1. — 2. Jakab E.: i. m. 278. |.
