Pozsonyi Szentmártoni Kálmán: János Zsigmond erdélyi fejedelem élet- és jellemrajza (Székelykeresztúr, 1934)
János Zsigmond tényleges uralkodása
. miatt szakadtak el, visszaadni János Zsigmondnak, mert azokat csak ő tudja megtartani a kereszténységnek. Kéri továbbá a fejedelem elfogott katonáinak és alattvalóinak szabadon bocsátását.1 A kiváló Brassai előterjesztésére Ferdinánd csodálkozását fejezte ki, hogy János Zsigmond a megegyezésnek és egyetértésnek szinte az elején olyas követelésekkel lép elő, amelyek a fegyverszünet feltételeivel, mintegy homlok egyenest ellenkeznek. Ő a fegyverszüneti föltételekhez ragaszkodik s az egész dolgot a fegyverszünet alatt abban az állapotban hagyja, amelyben jelenleg van. Ami a királyi címet illeti, azt szerinte János Zsigmond nagyságos fejedelem jogtalanul használja. Végül, ami a foglyok szabadon bocsátására vonatkozik, e tekintetben a fejedelem kérését nem teljesítette,2 pedig János Zsigmond előzőleg Katalin lengyel királynét is felkérte, hogy atyja Őfelségénél járjon közbe emberei szabadon bocsátása érdekében.3 Ferdinánd azon a címen tagadta meg János Zsigmond kérését, hogy ő szigorúan ragaszkodik a fegyverszünet megtartásához, de azért vezérei szinte közmegegyezésszerűen nem tartották be azt. Ezért János Zsigmond nemsokára újra panaszkodik Miksának, hogy Balassa Menyhért, ellentétben a szerződéssel, az ő birodalmának egyrészében a terményeket, adókat, tizedeket, kilencedeket és más jövedelmeket a saját hasznára gyűjti be, erőszakkal elfoglalja és még ezeken felül Beregszász városunkat és Munkács városunknak összes hozzatárlozandóságát elfoglalta. Azonkívül Zay Ferenc a nép közt azt hiresztelte, hogy a fejedelem Bereg-, Ugocsa-, Szatmár-, Szabolcs- és Szolnok megyéket Erdélyország határáig kezéből kiengedte, amit jogtalanul cselekszik, mert Ferdinándnak a fegyzerszünet tárgyában kiadott levele így szól: „Mindkét fél mindazt, amit a fegyverszünet megkezdésekor bírt, bírja most is“. Mór pedig Ő, mindezeket kezében, hatalmában tartotta. 1. Brassai J. Emlékirata Őfelségéhez. 1562. júl. 12. U. o. Eredeti. Ugyanez kiadva: Tört. Lapok. 1875. 775—76. 1. — 2. Ferdinánd János Zs.-hoz. 1562. júl. 13. Prága. U. o. Eredeti fogalmazás. Kiadva: u. o. 776—77 1.— 3. János Zs. levele Katalin királynénak. 1563. márc. 3. Medgyes. U. 0- Eredeti. 153