Pozsonyi Szentmártoni Kálmán: János Zsigmond erdélyi fejedelem élet- és jellemrajza (Székelykeresztúr, 1934)
János Zsigmond tényleges uralkodása
130 körül gyülekeztek. A fejedelem is az összes Erdélyben s azon kívül levő hadait mozgósította Ferdinánd ellen. Teljesen készen állanak a hadak s csak János Zsigmond végső intését várják, hogy meginduljanak, s a fejedelem is csak addig késik, míg Erdélyből kirendelt hadait összeszedi.1 Közben János Zsigmond arról értesült, hogy Ferdinánd csapatai Olcsva várát elfoglalták s erre ő is gyorsan elrendelte az erdélyiek hadbaszállását, kijelentvén, hogy a hadsereget maga személyesen fogja vezetni. Az erdélyi hadak először Balassa birtokainak elfoglalására indultak. Egymásután kerültek János Zsigmond birtokába : Sebes, Léta. Maga János Zsigmond Diód ellen vonult s azt földig lerombolta,1 2 pedig azt Balassa minden áron fel akarta menteni.3 Olcsva elfoglalása után Zay és Balassa látva, hogy a török hadak nem vonulnak Debrecen felé,4 Kovászó várát fogták ostrom alá. Mathuznay Péter, a vár ura, Balassa sógora, szintén hajlott Ferdinánd felé és a várat a császáriaknak át akarta adni, de azt megtudta Hagymásy Kristóf s Mathuznayt elfogatta s feleségével együtt, Balassa nagy bosszankodására, Huszt várába küldte.5 * Hagymásy a várba megbízható őrséget helyezett el, de a vár védői, mivel Erdélyből gyorsan segítséget nem remélhettek, négy napi ellenállás után, 1562. febr. 6-án megadták magukat Zaynak.0 A vár őrsége közül a közrendüeket Zay lefegyverezte s elbocsátotta, az előkelőbbeket bilincsbe verette. Olcsva és Kovászó eleste nagy hatással volt az ingadozó felvidéki nemességre s a János Zsigmond párthívei közül a Balassa példáját követve, alkudozások, Ígéretek 7 és fizetések után8 több főúr, és pedig: Báthory Miklós, Ecsed várának9 ura, Pe-1. Zay levelei Miksához. 1562. jan. 16. Olcsva, 1562. jan. 28. Olcsva, 1562. febr. 3. Kovászó. U. o. Mind a három egykorú másolat. — 2. Zay lev. Miksának. 1562. jan. 25. Báthory Istv. : Kerecsányinek. Várad. 1562. jan. 21. Mindkettőt lásd : Új Magyar Múzeum. 1854. 205. 1. és Bethlen : i. m. 11. p. 10. — 3. Zay levele Miksához. 1562. jan. 21. Olcsva. Bécsi áll. levélt. Hungarica. Egyidejű másolat. 4. Zay lev. Miksához. 1562. jan. 16. és 21. Olcsva. U. o.— 5. Zay lev. Miksához. 1562. jan. 13. Olcsva. U. o. Egykorú 'másolat. — 6. Zay lev. Miksához. 1562. febr. 9. Kovászó. U. o. Egykorú másolat és Istvénfi: i. m. 462. I. — 7. Lásd: Zay levelét Miksához. 1562. febr. 4. Kovászó. U. o. Egykorú másolat — 8. Zay lev. Miksához. 1652. jan. 21. Olcsva. U. o. — 9. 1561. nov. 25. Piága. Kegyelemlevél Báthory Miklós részére. U. o. Fogalmazvány. Továbbá: Zay lev. Miksához. 1562. jan. 9. U. o.