Kovács Sándor - Molnár B. Lehel (szerk.): Boros György unitárius püspök naplója 1926-1941 - Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 1. (Kolozsvár, 2001)
Adatok dr. Boros György püspök lemond(at)ásának küröülményeihez
nagyon hátra voltak szorulva. (...) Én szeretném így fogalmazni: a fiatalok bemutatkoznak. Mert bár a lelkészkarnak közel 80 százaléka a fiatalokhoz sorozható, egy pár konferencia kivételével a múlt Főtanács volt az a fórum, ahol a fiatalság először hallathatta szavát. ” A fiatalok főtanácsi állásfoglalásának indító okait Simén a nyomorúságos gazdasági helyzetben, a lelki megújulás szükségességében, a fájó igazság megismertetésében látta gyökerezni. Cikkében megállapítja: „(...) egy dolog nem azért szent, mert régi, mert korral van kapcsolatban, hanem mert igaz (■ ■ ■) tehát nem előre tört, hanem becsületes, nyílt, igazságos állást foglalt” — a fiatalság. „(...) a múlt Főtanácson egy csoportnak nyílt állásfoglalása, a lehetőségek szerint, igyekezett letépni ezeket a szépségflastromokat, amelyek alatt csak gennyezgtt, de be nem gyógyulhatott a lélek, s feltárta a sebeket. Őszintén és becsülettel hitet vallott nagy és nélkülözhetetlen vezéregyéniségei mellett. Nyíltan leszögezte, hogy a Főjegyző személye és megmaradása, egyházi szempontból, sokkal fontosabb és szükségesebb, mint bárki másé az egyház vezetőségében. ” Ezek történtek a decemberi főtanácson, s minden jel arra mutat, hogy a medgyesi értekezleten készítették elő a főtanács forgatókönyvét. E forgatókönyv „megírásában” Kiss Elek dr. vállalt oroszlánrészt, nemcsak Medgyesen, hanem azon az ominózus 1936. augusztus 18-20-án tartott dicsőszentmártoni Lelkészköri Gyűlésen, ahol Az egyházi élet felfrissítését tervező bizottság címen tartott előadást. A Főtanácsot megelőző napon ugyancsak Kiss Eleknek volt gondja arra, hogy az Egyetemes Lelkészkor Gyűlésén Az egyházi élet felfrissítését munkáló bizottság összefoglaló jelentését, megtegye. Ezek a jelentések még nem kerültek elő, címüket is az Unitárius Egyház cikkíróinak jóvoltából ismerjük. Mindeneket összevetve megállapíthatjuk, hogy a medgyesi értekezlet után az események a szervezők forgatókönyve szerint alakultak. Boros György püspök tudta, hogy valami készül „ellene”, hiszen 1936. december 12-én, tehát a Főtanácsot megelőzően, Árkosi Tamás sinfalvi lelkész — „a medgyesi mozgalom” másik forgatókönyv írója — levélben kereste meg és „bizalmasan” figyelmeztette a főpásztort arra, hogy mi várható a Főtanácson. E hivatalos, de bizalmas levelet fontosságáért, s a benne közölt „forgatókönyvért” jónak látjuk teljes terjedelmében közölni: ,Méltóságos és Főtisztelendő Püspök Úr! Bizalmas jellegű b. levelét a mai napon megkaptam s arra úgy a Méltóságod, mint a magam megnyugtatására ugyancsak bizalmasan felelek és röviden. Hogy ki volt az a bizonyos levélíró, aki engem mintegy a hálátlan kígyó szerepében tüntetett fel Méltóságod előtt, nem is sejtem s nem is vagyok kíváncsi még arra se, hogy papi vagy világi ember-e az illető. Az ilyesmi engem nem szokott érdekelni, mert olyat, ami a becsülettel ellenkezik nem szoktam se csinálni, se tűrni. 31