Józan Miklós: A fejedelem és papja (Budapest, 1940)

E hit világot sziklasírján,

Lángbetűit az égre szórván:

S agg Simeonnak ifjú Messiása — lm, itt a gyermek, annak égi mása.

Egy emberöltő volt a gondozója:

Gazdag, szegény, kicsiny s nagy egyaránt.

Egész világon leng a lobogója,

Mert üdvöt ád és „igaz tudományt”.

— Világtalannak szemefénye,

A haldoklónak hív reménye,

Maradj vélünk! És hordj bár szörnyű gondot: El ne felejtsd, amit a Mester mondott.

*

* *

„Az én nevembe’ ketten, avagy hárman Ha egybegyültök, én is ott vagyok;

Fölöttetek, a néma éjszakában,

Az én keresztem újra fölragyog.

S amit az én nevembe’ kérték,

Az én Atyám megadja nektek” ...

— Imígy a Mester! — s hangja már esengő, Minden szava egy szebb, egy boldogabb jövendő.

A Dávid Ferenc Egylet negyven éves jubileumán Kolozs várott 1924. nov. 8-án elmondva.

— 57 -