Józan Miklós: A fejedelem és papja (Budapest, 1940)
mozdulnia nem szabad. Csak Tordára, — utóbb, a fejedelem kényelméért — Gyulafehérvárra kell mennie, hogy az ország rendei s a magyar és szász papság előtt számot adjon eretnekségéről. A nemesség mellette van. A papság nagy része elfordul tőle: — Krisztus keresztjétől is elfutnak a tanítványok — még védője is alig akad. Ve je, Trauzner Lukács, kolozsvári városi jegyző, felel a vádpontokra a beteg, megtört aggastyán helyett, akit a sok munka és a méltatlan üldözés megőrölt. A tárgyalás második napján, 1579. június másodikán kimondott szentencia örökös rabságra küldi istenkáromló eretnekségéért a dévai vár börtönébe, ahol még azon év november 15-én nemes lelkét visszaadja Teremtőjének. Annak az egy igaz élő Istennek, akinek dicsőségét hirdette a szó varázserejével, a toll hatalmával, tiszta erkölcsi életével, türelmes keresztényi magatartásával s azzal a soha ki nem elégíthető szabadságvággyal, amelyet a saját kora meg nem értett, de amiért mi, késő unokák, — Torda, Kolozsvár, Déva stációin keresztül — örökre hálásak vagyunk halhatatlan emléke iránt. Előadás a budapesti Dávid Ferenc estélyen. Megjelent az Unitárius Értesítő 1922. (I.) évfolyamának nov. számában. — 53 —