Józan Miklós: A fejedelem és papja (Budapest, 1940)
életében a különböző — egyenes vonalban haladó — fejlődési fokozatokat jelentik. A hagyomány szerint 1510-ben Kolozsvárt született. Apja becsületes csizmadia-mester: Heiter Dávid; neve után ítélve, szász eredetű. Anyja magyar nemes asszony. A germán és a magyar faj szerencsés találkozása. Dávid Ferencben mind a kettőnek jellemző tulajdonsága megvan, mégpedig harmonikus egészet alkotva, egymást kiegészítve . . . Dávid fia, Ferenc (Franciscus Davidis) még csak porban játszó gyermek, amikor Wittenbergben felhangzik a híres kalapácsütés a vártemplom ajtaján; de az isteni Gondviselés úgy akarta, hogy szülővárosában és Gyulafehérvárott nyert iskoláztatása s utóbbi helyen több évi tanári és papi működése után ő is megálljon a világtörténelmi fontosságú templom kapuja előtt s Luther és Melanchton lábainál ülve egészítse ki azt a humanista műveltséget, amelyet szülőföldjén szerzett. . Akkoriban az egész világ forrongott: ő se maradhatott nyugton. A vallási kérdések votak mindenütt előtérben; csakúgy, mint napjainkban a szociális problémák. Egyszerű papi lelke nem tudott megbarátkozni a gondolattal, hogy mást higyjen és megint mást hirdessen. Amint gondolkozott, úgy óhajtott élni is: összhangban Isten és a természet törvényeivel az erkölcsi világrend védelme alatt. El lehet képzelni, hogy a 35 éves ifjú, már mint meglett ember, milyen nehéz szívvel hagyta el hazáját az akkori (1545.) nyomasztó viszonyok között; Mohács után, amikor az ország szent testét darabokra szaggatta a hódító zsarnok s a dúló pártviszály. Ő azonban nem töpreng azon, amin úgyse tud segíteni; nem engedi át magát valamely fatalista ömlengésnek, amely az édes Haza megmentését csodától várja és reméli. Ő dolgozik. Ö képezi magát, hogy mire Isten kegyelméből ismét hazatér, ta— 45 —
