Józan Miklós: A fejedelem és papja (Budapest, 1940)

túlszárnyalja az előbbit; ami abból is kitűnik, hogy sokan — a legtöbben — büszkén nevezik magukat kálvinistáknak, míg a zwingliánus helvét hitvallás, amely pedig az Uriszentvacsora kérdésében átmenetet képez az unitárius felfogásra, — kevésbbé népszerű.

Kálvin szigorú erkölcse és nagy tudománya, Institúcióiban lefektetett praedestinációs tana, valamint Zwinglinek érett megfontolása mellett harcias készsége és bátorsága, mely hősi halálba vitte az evangélium diadaláért, mind megtalálták a maguk méltatóit. S hogy a protestáns hitvilág majdnem a katholicizmushoz hasonló, zárt dogmák rendszerévé merevedett, amelyben a további fejlődés és haladás még a mai modern gondolkozás mellett is majdnem lehetetlen, talán még külön érdemül is tudják be a XVI. század vezérembereinek! Pedig, ha Luther ma élne, valószínűleg nem fogna saját magára esküdni, hanem mint a XX. század embere, tekintene szét maga körül; s talán még a Jakab apostol közönséges levelét se nevezné „szalmalevélnek”, holott abban a szociális berendezkedésre, igazságosságra és egyenlőségre szóló vonatkozások egy valóságos modern evangélium húrjait pendítik meg. Kálvinról nehéz nyilatkozni. De Zwinglire egy ifjúkori dolgozatomban már kimondottam volt a szentenciát, hogy ő — ha ma élne — unitárius volna. Mint ahogy modern követői közül sokan nyíltan is annak vallják magukat.

Unitárius ?! . . . Milyen különös! Sok millió ember előtt ismeretlen fogalom. Hát van unitárius vallás is, és ennek alapján szervezett keresztény egyház? Hát nem zsidók, vagy mohamedánok, vagy a pogányoknál is roszszabbak azok, akik erre a névre hallgatnak s akik Erdélyben és Magyarországon 350 éven keresztül tényezői voltak a közművelődésnek, bajnokai és mártírjai a hit- és

— 42