Józan Miklós: A fejedelem és papja (Budapest, 1940)

dítá s abban a magyar alkotmányos szabadságnak és művelődésnek erős fellegvárát fölépítő.”

A számtalan sok könyv közül legyen szabad bemutatnom azt a nekünk nemrégiben ajándékozott és azelőtt a tordai unitárius algimnázium könyvtárában elhelyezett prédikációskönyvet, amely Fehérvárott, vagyis Alba-Juliában augusztus 20. napján az 1569.-ik esztendőben jelent meg s amelyben így írja magát alá Dávid Ferenc, a fejedelem udvari papja. „Az megfeszült Jézus Krisztusnak szolgája”— tehát nem krisztustagadó! — „és felségednek méltatlan prédikátora, Dávid Ferenc.” Es itt az ajánlás. „Az Mindenható Atyaúristen az ő áldott szent fiáért az mi Urunk Jézus Krisztusért az ő kegyelmességének szemeit fordítsa Felségedre és minden testi és lelki ellenségeitől oltalmazza meg, hogy az ő szent gyülekezeteinek dajkája lehessen felséged és az Istennek Ígéreteinek beteljesítése Felségedre szálljon minden üdőben. Amen.”

Visszatérek tehát erre a születési évfordulóra. Érdeme a vallásszabadság törvénybeiktatása 1568. január 6-án, amely a megértést szolgálta a meglévő felekezetek között, s végeredményben a családok békéjét is, amely többnyire — egyebektől eltekintve — éppen a vallási kérdésekben szokott hajótörést szenvedni.

A magyar nemzeti társadalom, azt hiszem, szívesen csatlakoznék egy olyan történelmi ünnephez, amelynek az ősz folyamán már csak a stílszerűség kedvéért is, nem Budapesten, hanem Tordán lenne a székhelye, az ősi fejedelmi városban, ahová éppen úgy, mint Székesfehérvárra, első szent királyunk halálának kilencszázadik évfordulóján, a törvényhozás mindkét Háza lerándulhatna, hogy kegyelettel áldozzon a négyszázéves születési évfor— 17 —