Gall György (szerk.): A szent szabadság oltalmában. Erdélyi unitáriusok az 1848-1849-i magyar forradalomban és szabadságharcban (Kolozsvár, 2000)

Tanulmányok - Molnár B. Lehel: Szentmihály vértanúi kettős tükörben

oda mutat, hogy magyarul könyörgött gyilkosaihoz. A románok akkor már mind elszaladtak volt. Mikor Bereczki Ferenc a kötelekből felszabadult és eltűnt, a martonosi magyarok már össze voltak gyűlve, és vérszomjasán várták, hogy mi fog történni velünk. Amikor a román lándzsások Maliival együtt elfutottak, Gáspár Tamás, Demeter Mihály és Jakabfi Mózsi bosszúsan és szitkozódva mondták, hogy a menekülteket el kell fogni. Rögtön a dühös magyar nép úgy körülvett, hogy kénytelenek voltunk magunkat megadni, majd elhurcoltak az akkori falusbíró Vas Gyuri­hoz. Ellenszegülni lehetetlen volt. Nemcsak az idegeneket, de saját papjukat is elfogták. Bántalmaztak, döfködtek, kellemetlen szavakkal illettek. Főbb vezetők voltak: Gáspár Tamás, Jakabfi Mózsi, a falu nótáriusa, Demeter Mihály, Vas Gyuri falusbíró, Vári Zsigmond, Ká­dár Andris, Szentpáli János, Sófalvi Ferkó, Vas András, Sófalvi Minya, Sófalvi Jancsi, András Józsi. Fogdosó segédek: Miklós István, ifjú Barabási Mózsi, Boros Mózsi, Futó Dani, Demeter Dani, Gáspár G. stb. Gálfi Mihályon kívül mindenkit elfogtak. Neki azért sikerült elmennie, mert nála volt a derekára kötve egy éles kard, egy két csövű flinta és egy pár pisztoly, minél fogva az ő gallérjába akadni nem volt szerencsés. Odajött a falusbíró házához szegény nőm is, ahol mi már meg voltunk kötözve. Gondolta, hogy a korábbi bizodalmas embere­ket, akik dühös vezetőkké váltak, meg tudja kérni, hogy éjszaka ne vi­gyék el a foglyokat. Annál is inkább, mert ezeket az embereket idős Gálfi Mihály apósom mindig pártfogolta ügyeikben, akik akkoriban eget, földet ígérve készek voltak mindent megtenni a családért. Ná­lunk Újszékelyen is szívesen látott vendégek voltak, most pedig nem ismertek meg. Szép kérése, könyörgése ahelyett, hogy meghallgatta­tott volna, személyeskedésig terjedő csúfolódással utasíttatott vissza, hogy miért jöttünk ide, hogy a falut fellázítsuk. Jakabfi Mózsi nótári­us, akinél legfőbb és legdrágább vagyonúnkat egy záros ládába elhe­lyeztük- gondolva, hogy ott biztonságban lesz, mert őt idős Gálfi Mi­hály házánál mindennap jóindulattal fogadták szegény nőmet a legjobban mocskolta, és a faluból is kiutasította. így egy kenyeret vett magához, és négy apró gyermekivel éjnek idején elindult az erdő felé. Időközben András Józsi meggyújtotta a Gálfi Sándor csűrét, azelőtti 211

Next

/
Oldalképek
Tartalom