Gall György (szerk.): A szent szabadság oltalmában. Erdélyi unitáriusok az 1848-1849-i magyar forradalomban és szabadságharcban (Kolozsvár, 2000)
Életpályák - emlékművek
(végrendeletében erre, a még meg nem alapított intézményre hagyta vagyonát, bár ezt rokonsága elperelte). a haza szent ügye elsőbb baráti és testvéri szeretetnél” Az 1848-as országgyűlés idejéig a megyei életben való részvételéről - az említetteken kívül - kevés nyom maradt hátra. A márciusi események űj helyzetet teremtettek Erdélyben és Udvarhelyszéken is. A firtosmartonosi Gálfi Mihály (újságíróként) számol be az első reagálásról. „Végre a tömegből felkelt Pálffy János, arcán a férfias lelkesültség komoly vonásai s azon őszinte bizalom, melyet tőlünk mindig érdemelt és bírt, mély és várakozó csendet varázsolt elő.” Az összegyűlt tömeg előtt, miután elsorolta a lapokban már ismertetett eseményeket, megjelölte a célt is: „unió a testvérhonnal s békés űtoni reform”. (Aznap este a fiatalok fáklyás felvonulása során „ A fiatalság szónoka Pálffy Jánost és benne az ügyet, melyet oly lelkesen mozdít elé, üdvözlé” - idézi Szabó T.Attila , a 16. oldalon a március 26-i tudósítást.) Ez a tény is, mint sok későbbi beszéde, véleménye azt bizonyítja: politikusként a valóság talaján állt, a valós helyzet ismeretében nem ragadtatta magát könnyelmű ábrándokba, ábrándozásba. Népszerűségét növelte híressé vált mondása, amikor a 30 tagú udvarhelyi küldöttség tagjaként gr. Teleki József erdélyi kormányzónál az országgyűlés összehívását kérték. A kormányzó megjegyzésére, hogy nem érti az udvarhelyszéki 30 küldött követelését, Pálffy azt válaszolta: „Eljövünk mi, kegyelmes uram, majd harmincezren is.” A kormányzó össze is hívta az országgyűlést május 29-re. Udvarhelyen a május 2-i székgyülésen Pálffyt és ifj. gróf Bethlen Jánost választották követül. Az országgyűlés május 30-i ülésén indítványozta Pálffy, hogy az országgyűlés nemzetgyűléssé alakuljon az unió kimondásáért. A törvényjavaslat jóváhagyásáért Innsbruckba indult Weér Farkassal, Pesten Batthyány Lajos csatlakozott hozzájuk, hogy az uralkodónál, V. Ferdinándnál elérjék az unió-törvény megerősítését. 294