Gall György (szerk.): A szent szabadság oltalmában. Erdélyi unitáriusok az 1848-1849-i magyar forradalomban és szabadságharcban (Kolozsvár, 2000)

Tanulmányok - Fekete János: Ez történt Világos után (A székely vértanúk)

törvényszékek sorozatban hozták az ítéleteket. Paskievics herceg, orosz tábornok, a forradalmat leverő cári csapatok parancsnoka szerint Magyarország a cár lábainál feküdt, de ki sem vonultak még az orosz csapatok, amikor az osztrákok már elkezdték a rémuralmat. 1849. október 6-án, a bécsi forradalom évfordulóján Aradon kivégezték a 13 honvédtábornokot, ugyanazon a napon lőtték főbe Pesten az első felelős kormány elnökét, gróf Batthyány Lajost. Aradon a perbefogott 475 tisztből 231-et halálra ítéltek, 114-et ki is végeztek. 75-nek, köztük a Törökországba menekült Kossuthnak, csak a nevét akasztották bitófára. Október 25-én főbe lőtték az erdélyi honvédség utolsó parancsnokát, Kazinczy Lajos tábornokot. Az osztrák haditörvényszék összesen 1765 személyt ítélt halálra vagy börtönre. Erdélyből 72 honvédtisztet és 25 polgári személyt halálra, 64 embert súlyos fogságra. Londonban az egyszerű emberek megverték később Haynaut, aki anynyi hazafi haláláért felelős, de Európában senkinek sem volt szava a vérengzések ellen. Ahogy 1861-ben Deák Ferenc kifejezte, a szabadságharcot követő 12 év a súlyos szenvedések kora volt, az ősi alkotmányt megszüntették, s a magyarokra a korlátlan Habsburg-hatalom rendszere nehezedett.

Különös kitartással üldözték a székely felkelés vezetőit, mert a székelyek akadályozták meg 1848-ban a császári seregeket abban, hogy hátba támadják, s így korán elfojtsák a magyar forradalmat. Az első kormányzó, báró Ludwig Wohlgemuth tábornok, azzal a titkos utasítással érkezett, hogy Erdély sajátosságait megszüntesse, és kebelezze azt be a birodalomba. Az elpusztított falvakkal, városokkal tele Erdélybe az itt állomásozó nagyszámú osztrák katonaság mellé - istenverést jelentett a katonák és tisztek elszállásolása az erdélyieknek - megszervezték a rendőrséget, a kerületi dragonyosok intézményét és az önállóan működő csendőrséget. Ennek és az 1852-ben létesített politikai rendőrségnek a hatásköre felülmúlta a rendőrségét is. A zsandároknak mindenütt megvoltak a saját emberei (besúgói), korlátlan fegyverhasználati engedélyük volt, minden elfogott és elítélt személyért jutalmat kaptak (egy év - 4 forint, hosszabb időre ítélt esetén 8- 30 forint, halálos ítélet esetén 60 forinttal jutalmazták a csendőrt). Az üldözéseket súlyosbította az új adók bevezetése: a régieknél magasab280