Gall György (szerk.): A szent szabadság oltalmában. Erdélyi unitáriusok az 1848-1849-i magyar forradalomban és szabadságharcban (Kolozsvár, 2000)

Tanulmányok - Molnár B. Lehel: Szentmihály vértanúi kettős tükörben

mielőtt a tiszthez érkezhettünk volna, az Ugrón János úr udvarában a kerülőút szélén kétfelől ott állott a sok lándzsás román. Malii tisztnek egy huncut lelkű inasa jött szembe velünk. Mikor közel érkeztünk, kivonta a kardját és a fiatfalvi gazdatiszt Bántó Sándort, aki különben is kemény, köpcös, barnaképű, szép fekete szakállas ember volt, kíméletlenül halálra kezdte vágni, mészárolni. Ezt látva, a többi román két oldalról agyba, főbe ütni, vágni kezdte a megkötözött foglyokat. Vérfagylaló öldöklés között mind a földre verettünk. A földön, amikor magamhoz tértem, azaz visszanyertem eszméletemet, akkor csak egy ing volt rajtam véresen. Közelemben feküdt a földön még kettő. Az inas ezeknek a füle tövéhez kíméletlenül beszúrta a kard hegyit. Mindkettő hörgő hangot bocsátott ki. Addig egy román a lándzsájával szét akarta feszíteni a hátgerincemet. Éppen én következtem, hogy az inas a kard hegyét a fülem tövébe szúrja, azonban a tiszt nagy hangon megszólalt, és arra a szóra a román a hátgerincemből a lándzsát kivette, és az inas sem gyilkolt tovább. Ilyen formán életem megmaradását azon oknak tulajdonítom, hogy Csegezi, amint látta, hogy Bántót az inas vágni kezdte, Sebessi István és Sófalvi Ferkó segítsége által megfutamodott, és feljutott a tiszthez, és alig lépett be a házba, rögtön mondta, hogy ölik odakint a foglyokat, és szüntesse meg azt. A tiszt az öldöklés megszüntetésekor lejött az agyonvert holttestekhez, látta, hogy mind mezítelenek vagyunk, és azt is megtudakozta, hogy él-e valaki közülünk. Barabás János, a székelykeresztúri senior és én, e sorok írója szólaltunk meg. A tiszt felhurcoltatott a románokkal, akik elvezettek egy Pál János nevű zsellérember kapu nélküli csüribe. Szép holdvilágos volt az éjszaka, de azelőtt hó is esett. A csűrben egy kis vizes, havas szénára egymás mellé lefektettek, néhány román őrt hagyva mellettünk.

A házigazda, Pál János, minden osztrák érzelműsége mellett, anynyit tett, hogy a ganén hányódó rossz derékaljtokot ránk vetette, ami a csóré testünkből legalább valami kis részt betakart. Azon az éjszakán és másnap is ez volt a téli takarónk. Barabás, amikor hanyatt esett az öldökléskor, nagyon jajgatott, mert egy iszonyú lándzsavágást kapott a szeme alatt, amely az orrát és ábrázatát csúful besebezte. A testén még több seb volt, és ott, mellettem feküdve iszonyatosan küszködött, vég-213