Gall György (szerk.): A szent szabadság oltalmában. Erdélyi unitáriusok az 1848-1849-i magyar forradalomban és szabadságharcban (Kolozsvár, 2000)
Tanulmányok - Molnár B. Lehel: Szentmihály vértanúi kettős tükörben
mentünk egész úton, csak egyszer szólott Bedő hozzám: Istenem, mire jutunk. Nem tudtam biztosan, hogy Gálfin kívül mind ott voltunk-e, mert nem szólhattunk egymáshoz. El voltunk fáradva. Amikor Csehédfalvára értünk, az emberek mind az utcán voltak, mert már hallották az esetet. Sajnáltak és sirattak. Egy asszonytól vizet kértem, ő hozott, és mindnyájan ittunk. Pallókon kellett keresztül menni többször, talán Benczéd volt az a falu vagy Szentmihály felső része, ahol az őrszemen lévő románok a kísérethez csatlakoztak, és a keskeny pallóról letaszigáltak. Midőn az Ugrón János udvarához érkeztünk, a talpon álló román sereg sokasága lándzsával rohant ránk. Az utcaajtón a királybíró ment be elsőnek, utána én, a többiek pedig követtek. Libarendben mentünk fel az udvaron a románok nagy ordítása között. Mikor a lándzsák fenyegetését láttam, megszólítottam két bizalmas kísérőmet, hogy fogják fel a lándzsaütéseket, hogy juthassunk a házba. A királybírót nyomtam, taszítottam, hogy menjen sebesen. Mi ketten beérkeztünk a tornácba, de a többit, akik utánunk jöttek, leverték a románok. A tiszt élőnkbe lépett az ajtóban. Szerencse - mondja -, hogy bejöttek. A királybírót és engem bekísért egy kis kamarába, amely fogház volt. Ott láttam Pálfi Sándort. Karjáról a hús lefaragva, rongyokban fityegett. Te is itt vagy - így szólt. Elfogtak - mondtam. Hogy megöltek-e valakit, s kiket, akkor még nem tudtam. Itt egy kis fogsági dolgot kell elbeszélnem. Mikor a fogházba bevezettek, elfáradva alig bírtam a lábamon állni. Sebessi lerogyott a földre egy kis szalmára, háttal a falnak támaszkodva. A románok bejöttek, kimentek, mert a fogház ajtaja nem volt bezárva. Mellettem állott egy szék, és mondom egy dászkel17 képű románnak románul: leülhetek-e a székre, és ereszkedtem is le. Állj fel! - így rivalkodott rám, s úgy vágott pofon, hogy a szemem szikrát hányt. Szegény Sándor, habár össze volt faragva esengve mondta: lásze frátye nu da - hadd el atyámfia, ne üsd. Azonban jött egy másik is, aki gyertyával a kezében sütögette a szememet. Sebessi lábán sarkantyús csizma volt, azt lerántották a lábáról nem egészen gyöngéden. Most már féltem, ámbár azelőtt a félelem eszembe nem jutott. Két jóforma román ült az ajtóban, hihető börtönőrök voltak. Ránéztem az egyikre, és mondtam 203
