Gál Kelemen: Kilyéni Ferencz József unitárius püspök élete és kora. Háromnegyedszázad az Unitárius Egyház történetéből - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 5. (Kolozsvár, 1936)
3. fejezet: Jakab Elek és Ferencz József
44 iskolái végeztével nem egyházi pályára szándékszik, megnyerje a lelkészi pályának. Ez a pártfogói viszony később, amint a fiatal pap termékeny irodalmi munkásságot fejt ki és szónoki hírnévre tesz szert, lassanként az elismerés és magasztalás hangját ölti fel s a pártfogónak nagy örömet és megnyugvást szerez, hogy reményében nemcsak hogy nem csalódott, hanem évről-évre mind jobban megerősödött. Ugyanez az elismerés és magasztalás hangzik a pártfogolt részéről is Jakab Eleknek még mind a mai napig kellően nem méltányolt egyháztörténelmi munkásságáért s az unitárius hitelvek védelmében és terjesztésében kifejtett lelkes buzgóságú fáradozásaiért. E sorok írója bizonyságot tehet róla, mennyire adósának érezte magát Ferencz József abban, hogy életében nem keríthetett sort rá, hogy élettörténetét hozzá méltóan megírathassa. 1873-ban írja Emlékeiben, hogy édes atyját 1846-ban Jakab Elek temette Szentlászlón, mikor még alig volt 11 éves; de „Jakab Eleket már akkor mélyen szivembe véste a gyászeset s tán ez fejtette ki bennem azt a rokonszenvet, melyet iránta mindig éreztem s érzek most is“. Halálakor (1897 julius 22.) a fájdalom legmélyebb érzésével írja, hogy a legbensőbb viszony fűzte hozzá kora ifjúságától mindvégig. Gyermekkorában, mint Károly testvérének tanítója, szülői házánál gyakran ringatta térdein. Iránta, mint tanuló iránt, a legjobb indulattal viseltetett s mikor az iskolát végezve, a pályaválasztás előtt állt, ő beszélte rá a papi pályára ama válságos időben. Nála nélkül nem tudták volna rábírni, hogy a palástot vállaira vegye. Mint ifjú segédpapot folyton figyelemmel kisérte, oktatta, tanította, hogy miről és miként írjon és beszéljen. Sikereit mint szónok s jó hírnevét sokban neki köszönheti. Püspökké választása is „legnagyobb részben“ az ő agitációjának volt az eredménye. Erre sohasem kérte őt, sőt emiatt még össze is szólalkozott vele. De Jakab Elek hajthatatlan maradt szándéka mellett. Később is többször összeütköztek nézeteik. De egymás iránti barátságukat sohasem zavarta, vagy helyesebben: nem ingatta meg. „Senki hívebb tagja nem volt egyházunknak, mint ő. Az unitárizmus érdekében irodalmilag többet nem tett, mint ő. Ahol rést talált, annak emelésére egy alkalmat sem mulasztott el. Szóval unitárius volt a szó teljes értelmében“. A következő év első napjaiban feljegyzéseiben mondja: „Szülőim után senkinek sem köszönhetek annyit, mint neki, egyideig valóságos mesterem, mindvégig igaz, benső barátom lévén“. Jakab Elek 1873-ban az országos levéltárral együtt Kolozsvárról Budapestre költözött s azután e patronázsszerű meleg viszony a levelezésükben tükröződik.14 A levelek főtár-14 Kelemen Lajos levéltáros szívességéből, kinek azért e helyen is szíves köszönetét mondok, Jakab Eleknek Ferencz Józsefhez írt mintegy 170
