Gál Kelemen: Kilyéni Ferencz József unitárius püspök élete és kora. Háromnegyedszázad az Unitárius Egyház történetéből - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 5. (Kolozsvár, 1936)
22. fejezet: Szellemi alkata és jelentősége
414 Istent csinált, hogy azt imádja, ahelyett, akihez maga a Krisztus is imádkozott?“ „Mintha csak a mi szájunkból vette volna ki a szót — mondja rá Ferencz József. Hiszen mi 300 év óta ugyanezt kérdezzük. Hogy minő feleleteket kaptunk rá, elhallgatjuk. Nem akarjuk fájó emlékeinket mutogatni most, midőn annyifelől igazságot kezdenek szolgáltatni egyházunknak, midőn az Isten személyi egységének hite s a Krisztus személyéről való józan felfogás végre mind nagyobb hódításokat tesz a keresztény egyházban. Legyenek üdvözölve elvbarátaink a hazában és a külföldön egyaránt.“ Jézus alakjával a Renan és Straussféle életrajzok tanulmányozása útján foglalkozik. 1866-ban ismeretlen szerzőtől egy Jézus-életrajz jelent meg188 Londonban, mely akkora zajt csinált, mint Renan Franciaországban. Renan ellenmondásai között eltorzul Jézus képe, aki most egy fiatal paraszt, ki a világot a gyermetegség prizmáján tekinti, máskor meg eszelős, zavarodott elméjű, aki előtt a családnak, hazának, barátságnak semmi jelentősége nem volt. Másfelől meg: Jeruzsálemi fogadtatásánál őt számba sem vették s ez bosszantotta. De azt is mondja, hogy ő ott népszerű volt s lázadástól féltek. Strauss következetes ugyan, de a történelmi Jézust csaknem megtagadja. Mindkettőben hiányzik az a keresztény szellem, ami az olvasó rokonszenvét egyedül képes felkölteni. Mindketten azt mutatják ki, hogy a Krisztusról való keresztény tan az előrehaladott kor értelmi felvilágosodása mellett ma már meg nem állhat. Az Ecce Homo is Jézust embernek, történelmi személynek fogja fel. A szerző Jézus-képe „a világosság után sóvárgó értelemnek is méitó táplálékot nyújt, másfelől a Jézus személyéhez még mindig vallásos melegséggel vonzódó szív sem botránkozhatik meg benne“. Ferencz József a történelem tanítása alapján azt hirdeti, hogy a vallásos szabadság a polgári szabadsággal karöltve jár. Egyik a másik nélkül nem létezhetik. Bizonyítéka ennek a szabadelvű politikai korszak egyik vívmánya, az 1848. évi 20. t.-c., mellyel vallásunk teljesen egyenlő jogú testvére lett hazánkban minden más vallásnak. „Némi ellenmondást“ lát abban, hogy a hitszabadság elve mellett valamely vallás bevett vallásnak nyilváníttassék. De abban találja magyarázatát, hogy a hitelvek külső formái iránt az állam nem lehet közömbös, mert a hitelvekből folyó cselekedetek, pl. nem katonáskodás, többnejűség, stb. esetleg összeütközésbe jöhetnek az állam törvényeivel s a társadalmi erkölcsökkel. Az 1895. évi (43. t.-c.) vallásügyi törvény a teljes szabadság elvére van helyezve: „mindenki szabadon vallhat és követhet bármely hitet, vagy vallást“, de a köztörvényeket és erkölcsiséget át nem lépheti. Ezzel a vallások törvényesítésének eddigi rendszere véget ért. 188 Ecce Homo. A survey of the life and work of Jesus Christ. K. M. 1867.
