Gál Kelemen: Kilyéni Ferencz József unitárius püspök élete és kora. Háromnegyedszázad az Unitárius Egyház történetéből - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 5. (Kolozsvár, 1936)
21. fejezet: Egyetemes egyházi adózás
405 Az E. K. T. ezt a javaslatot nov. 29-én megküldötte az eklézsiákhoz, kiemelve, hogy az állami illetmények elmaradásával a belső emberek a legtöbb helyen válságos helyzetbe jutottak s kérte, hogy határozataikat 1920 jan. 10-ig terjesszék fel. Közben V. A, (A kepe. U. K., 1920. 26—27.) ír a kepéről, melyet a hozzátapadó sok keserű emlék miatt egyesek epének is neveztek s melytől a hívek is, a belső emberek is igyekeztek minden módon megszabadulni s egymás után keletkeztek a kepemegváltási alapok, amint egy másik fejezetben láttuk. A háború után a pénz értéke annyira alázuhant, hogy a belső emberek fizetésük mellett éhen halhatnának. Ez szülte azt a mozgalmat, mely a kepefizetés rendszerét vissza akarja állítani az egész vonalon. Az eddigi rendszert, hogy a 12 kalangyán alóli terméssel bírók fél, a többel bírók egész kepét fizetnek, valamely igazságos és méltányos progresszív emelkedéssel lehetne és kellene megjavítani. Az 1920. évi főtanács utasította az E. K. T.-ot, hogy az egyházközségi tisztviselők részére a létminimum biztosítása céljából, az adatok összegyűjtése alapján, készítsen javaslatot, hogy az egységes és méltányos fizetés már 1922-ben életbeléptethető legyen. Az E. K. T. már szept. 18-án intézkedett. Megállapította az alapfizetést, a rendes háborús segélyt a rendkívüli háborús segélyt (500 — 700—900 K), családi pótlékot és ruházati segélyt. Az eklézsiákat három osztályba sorozta: 1. osztály Kolozsvár, Marosvásárhely, Brassó, Fogaras, Verespatak, Abrudbánya, Petrozsény. II. o. Torda, Torockó, Sepsiszentgyörgy, Torockószentgyörgy, Székelyudvarhely, Székelykeresztúr, Segesvár, Kolozs. III. o. A többi eklézsiák. A főtanács hosszas tárgyalás után elfogadta s a kántori fizetések rendezésére utasította az E. K. T.-ot. A püspök 1920. dec. 20-i körlevelében mondja: Gondoskodni kell a papságról, hogy tisztességesen megélhessenek, mert „ma az apostolok sem járhatnak mezítláb s oszlopszent sem kiván senki lenni“. Ha nem sikerül áldozatokkal a lelkészi és kántori fizetéseket rendezni, kénytelenek leszünk 2—3 egyházközséget összekötni s egy lelkész gondozása alá adni, esetleg a lelkészi és kántori állást egyesíteni, ami hátrány lesz egyházunkra is, a hívekre is. A papság fizetésének a kérdése kissé megkönnyebbült, hogy az állam 1921 május 1-én a lelkészi fizetések kiegészítéséül 1920 jul. 1-től 1921 márc. 31-ig terjedő időre fizetéskiegészítés, korpótlék, családi pótlék, drágasági és ruházati segély címen 611410 lei 63 bánit utalványozott. Azóta, néha bizonyos késedelemmel, közben több ízben történt jelentékeny, 1936-ban a minimumra történt leszállításokkal, utalványozza. De az elemi és középiskolák s a tanítók és tanárok részére nem adott s ma sem ad segélyt. Hogy milyen volt a közpénztár helyzete, arra nézve csak egy adatot irok ide. 1921-re
