Gál Kelemen: Kilyéni Ferencz József unitárius püspök élete és kora. Háromnegyedszázad az Unitárius Egyház történetéből - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 5. (Kolozsvár, 1936)
1. fejezet: Élete
38 A korral a kór is gyarapszik. Az ember inkább csak vegetál, mint él“. 1897 telén folyton gyengélkedett, nem tudott dolgozni, még hivatalos teendői is fárasztották. Egy nap nem végez annyit, — mondja, — mint máskor egy óra alatt. Csaknem egy hétig vajúdott egy üdvözlő beszéd (Fekete Gábor isk. főgondnok) megírásával. 1900 januárjában feljegyzi: mindinkább érik benne a gondolat, hogy vonuljon vissza, mondjon le a püspökségről, mert lankadni érzi erőit. 1901 nyarán Rohitschon volt. Kúrája egy pohár melegített víz. Igazi üdülés volt. Könyveket vitt magával, de még ki sem nyitotta. 1905 januárjában feljegyzi, hogy bár egészsége jobb, mint évekkel ezelőtt, de „az esiéli árnyékok mindinkább hosszabbodnak“. 1906-ban (X. 10—XI. 20) vakbélgyuladásban fekvő beteg volt, miért a főtanácson részt sem vehetett. 1912 aug. 9-én, 77-ik éve betöltése napján, azt jegyzi fel, hogy egészsége javultabb, munkaereje nagyobb és bizalma is több az élethez. Ez év kedvező volt munkabírására, munkakedvére és egészségére. Ezt dr. Schmidt katonaorvosnak tulajdonítja, ki felismerte baját s Radnaszentgyörgyre küldte, melyet nehány évig járt. És Purjesznek, ki gyomorbaját sikeresen gyógyította s bizalmat öntött belé szuggeráló erejével. Születésének 82 éves fordulóján feljegyzi: „sohasem hittem volna, hogy ily kort élek, sőt volt idő, mikor ugyancsak per alatt állott életem s válságos volt megmaradásom“. Most nincs oka panaszkodni s azért helyt áll, míg bírja. 192") dec. 23-án vacsora után lefeküdni készültek. Éjjeli szekrényére egy kis konyakos üveget akart tenni, melyet egy szekrény tetejéről szokott levenni. Ezért székre állott, amely kicsúszott alóla s ő leesett, még pedig úgy, hogy nem tudott lábraállani. Nagy fájdalmai voltak. Azonnal hívták Gyergyait, másnap Steinert, ki a Vöröskeresztben megröntgenezte. Négy hétig feküdt ott. Az éjszakái terhesek voltak, mert nem tudott aludni, nem volt étvágya. Akkor hazavitték. Napközben felfelkelt s egy öblös karosszékben üldögélt. Este kártyázgattak. Gyergyai megindította sétálni fájós lábaival, de nehezen megy. A „sírásig menő elkeseredés“ vesz erőt rajta arra a gondolatra, hogy még hónapokig fog szenvedni s mégis nyomorék marad. 1926 julius 4-én először volt templomban betegsége óta. 1927 aug. 10-én feljegyzi: a szobában, folyosón tud járni, de lépcsőn nem tud lemenni, csak ha viszik. Mikor leül, vagy felkél, mindig mások kell hogy segítsék. Szóval érzi, hogy ő bizony nyomorék s ha nem volna reménye, hogy lassan-lassan csak meggyógyul, inkább ma meghalna, minthogy nyomorék maradjon egész életére. 1927 novemberi, főtanácson nem vett részt, de a lelkészszentelést ő végezte. És feljegyzi, hogy az utolsó két év alatt vidékre nem tudott kimenni. S mikor születésének 92 éves fordulóján köszöntötték hívei, válaszában fájdalommal mondja, hogy érzi, hogy nem ép ember s örömét
