Gál Kelemen: Kilyéni Ferencz József unitárius püspök élete és kora. Háromnegyedszázad az Unitárius Egyház történetéből - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 5. (Kolozsvár, 1936)
19. Egyházszervezés
397 15. száma több cikkben foglalkozik vele. Kiss Sándor az egyház mai szervezetét „zsarnoki szellemű“-nek mondja s ha nem a legtöbb szavazatot nyert egyén neveztetik ki, ez annyi, mint a választási rendszer megsemmisítése, a püspöki jognak a „lelkészi érdek rovására túl kiterjesztése“. A keresztúri kör kiküldöttjei, Péterfi Albert és Elekes Domokos (u. o.) a tervezetet komoly munkálkodás eredményének mondják, de felfogásuk szerint a püspöki jogkör és a választási jog elvi összehasonlítása után merőben lehetetlen a „kirendelés“ szó használata. „Nemcsak azért, hogy ezen szónak lényege és tartalma a püspöki állás hivatalos jogkörével össze nem férhet, hanem azért is, mert mihelyt kirendelésről beszélünk, a választási jog illuzóriussá vált.“ Egy másik cikk (A papválasztási törvény revíziója, u. o.) írója azt mondja, hogy a kirendelés és a püspök diszkréciónális joga kigúnyolja az unitárius szabadelvűséget s nem egyéb, mint „a katholikus egyháztól kölcsönkért hierarchikus intézkedés“. A protestáns testvéregyházak sokkal jobban haladnak, mint a miénk, amely a szabadelvűséggel oly gyakran hadilábon áll egyes intézkedéseiben. A főtanács után —s —r. cikkezik a főtanács tárgyalásairól s szemrehányással illeti a papokat, akik a javaslat tárgyalásánál csak 18-an voltak jelen. A többiek csak otthon lármáztak, de innen elmaradtak. 1) Papszentelés. A papszentelés lefolyását az 1751. évi főtanács állapította meg. Eszerint minden lelkésznek külön kellett letérdelnie s a püspök és esperesek együttesen fejére tevén kezüket, a püspök külön imával szentelte fel mindeniket. Ez, amíg évenként tartottak zsinatot s csak 2—3 felszentelendő lelkész volt egy zsinaton, nem volt terhes és fárasztó. De mióta négyévenként tartatnak zsinatok s a felszentelendő lelkészek száma 15—18-ra is felmegy, nemcsak fárasztó, de a gyülekezetre is unalmas, mert hosszú időt vesz igénybe. Ezért Derzsi József és Kelemen Albert 1878-ban (főt. jkve 17. pj azt javasolták, hogy az összes felszentelendők egyszerre térdeljenek le, mindenik fejére tegye a kezét egy esperes, vagy a jegyző s a püspök a középre állva mondjon egy megáldó imát. S mivel a mostani kanonikus imák nem alkalmasak, a püspök kéressék meg, hogy készítsen egy alkalmi imát, mely a főtanács által kanonizálandó. A javaslatot a főtanács a körökhöz küldötte ki véleményezés végett. Az 1880. évi főtanács (8. jk. p.), a vélemények meghallgatása után, a szentelés jelenlegi módját meghagyta, minthogy szertartásaink egyszerűsége tekintetében mondhatni a végsőkig mentünk; de a püspököt felhatalmazta, hogy a könyörgésekre a szükséges módosításokat tegye meg s újakat is Írjon. Több mint egy negyedszázad múlva, 1907-ben, maga a püspök kérte
