Gál Kelemen: Kilyéni Ferencz József unitárius püspök élete és kora. Háromnegyedszázad az Unitárius Egyház történetéből - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 5. (Kolozsvár, 1936)

19. Egyházszervezés

Í555 rozva: lesznek hivatalból tagok és Kolozsvárt lakó egyházi tanácsosok közül 24 választott tag, kiknek harmada évenként kilép, míg az eddigi tagság életfogytiglani volt. A különbség itt a legnagyobb, de legszükségesebb is, „ha felelőssé akarjuk tenni az E. K. T.-ot, mely a főtanácsnak végrehajtó közege“. Mert így nem történhetik meg az, hogy a tagok egyik ülésen mások lévén, mint a másikon, egymással homlokegyenest ellen­kező határozatokat hozzanak. Az alpapi székről szóló fejezet teljesen a régi, a főpapiról szóló annyiban eltér, hogy szám­feletti ülnök lenne 3. A fegyelmi eljárásról szóló harmadik rész teljesen új, mert eddig fegyelmi ügyekben első folyamodású bíróság az alpapi szék volt. A javaslat erre egészen külön széket állít egyházi és világi tagokból, mert a törvényhozói, igazgatási és igazságszolgáltatási hatóságokat az újabb gyakor­latnak megfelelően külön akarja választani. Váradi Károly az 1872. évi zsinatról terjedelmes értesítést küldött az Erdélyi Prot. Közlönynek, melyből átvette a Protes­táns Egyházi és Iskolai Lap is (1872. 1223- 1231. 1.). Ismer­tetvén a zsinat és főtanács szervezetét, keményen bírálja az egyházszervezeti javaslatot. Az eddigi szervezet, „amennyiben a valódi képviseleti rendszert teljesen nélkülözi, szellemére nézve ma már nem elég szabadelvű“, de alkalmazásában mégis elég jónak bizonyult, mert az értelmiség mindég döntő befolyással birt az ügyek intézésénél, De a meglankadt hitbuzgóság új életre ébresztése követeli, hogy a képviseleti rendszer a mi státusunk szervezetébe is hevítessék. Ez a javaslat csak rész­ben öleli fel a képviseleti rendszert a köröknél, de a főtanács tagjait újraválasztás nélkül meghagyja tanácsosoknak. A „két­­elvűségen“ egységes rendszer nem épülhet, mert csak kelle­metlen felhányásokra, pártoskodásra, szakadásra vezet s a tanácskozás helyes és szabatos vezetésének elvi feladását jelenti s az elnöki méltóság „szégyenletes lealázása“. Az ala­pul szolgáló különben helyes elvet úgy mentené meg, hogy a főtanácson a főgondnok, az E. K. T.-on a püspök elnököljön. „A papi legfőbb méltóság lealázását nem szabad már többé szemethúnyólag elnéznünk“. Pap Mózes a javaslatot ismertető közleményében felel a „kételvűség“ és a „kétfejűség“ vádjára is. Előbbire válasza az, hogy a legszebb elméletért sem voltak hajlandók oda­dobni a múlt tapasztalatainak tanulságát, mert az egyházi tanácsosok rendszere tartotta fenn a múlt kibeszélhetetlen üldöztetései között az unitárizmust. Mert nem biztosak abban, hogy vájjon a ki nem próbált képviseleti rendszer megteszi-e ezt a szolgálatot a jövőben, ha szükség lesz rá. Nálunk az intelligencia a legfőbb hatóság s ezt nem látják célszerűnek kizárni az egyház ügyeinek intézésébe való befolyástól. Aztán szerzett jogok elvevésével nem akarták csökkenteni a buzgó-23*

Next

/
Oldalképek
Tartalom