Gál Kelemen: Kilyéni Ferencz József unitárius püspök élete és kora. Háromnegyedszázad az Unitárius Egyház történetéből - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 5. (Kolozsvár, 1936)
17. fejezet: Pénzügyek
82Ö kollégium építésére felvett kölcsön törlesztésére 10000, papnevelő intézet költségeire 20000, napnövendékek egyetemi és internátusi díjába 2000, kollégiumi telek vásárlására elköltött vagyon kamatjára 11260, közalap vagyona helyrepótlására 5000, Dávid Ferenc születésének 400 éves jubileumi ünnepe költségeire 5000, a kolozsvári hitoktatói állás költségeire 2400, eklézsiái építkezésekre 40000, vallástanítói költségekre 4340, összesen 100000. Ettől az időtől kezdve 1856/57. évi rovatai tőketartozás címen egy eklézsia, pap, vagy mester sem fizet semmit, mert mind a kamat, mind a tőketörlesztési részletek ebből az államsegélyből fedeztetnek. A főtanácsi bizottság kiemelte az előbbi „építő és termékenyítő“ hatását, mellyel „egyházunk éltető erőforrásainak felfrissítéséhez“ érkeztünk. Bizonyos módosításokat ajánlott, pl. hogy a felosztásra hozott köri közgyűlési határozatok változatlanul jóváhagyandók, a csak énekvezérséggel foglalkozó kántorok fizetése emeltessék 800 K-ra, de ezeket a főtanács nem fogadta el. 1911 jul. 21-én megint fel kellett szólalni a püspöknek a főrendiházban, mert a prot. egyházak segélyezésére felvett 600000 K-ból az unitáriusoknak nem jutott semmi, Azzal a többször hallott megjegyzéssel szemben, hogy az unitáriusok lélekszámúkhoz képest több segélyt kapnak, mint a többi egyházak, azt emeli ki, hogy a segély természeténél nem a lélekszám, hanem a szükség keilene, hogy irányadó legyen. Hiszen a törvény is a szükséget állapítja meg a segélynél irányadó szempontul. A költségvetés megokolása szerint cél: a hívek fej- és vagyoni adózásában a túlterhelés mérséklése, közigazgatási költségek fedezése és a lelkészi nyugdíjalap támogatása. Ez a megokolás fokozottan talál reánk. A más két egyház az 1909. évi 3 millióval enyhítette a hívek adóterhét, leszállította a kepét. Mi nálunk ez nem történhetett meg, csak az időközi adókat, — templom-r, papilak-, iskolaépítés — tudjuk némileg enyhíteni. „Népünk szegénysorsú, földmívelő nép, sokan szolgálattal tartják fenn magukat s ami még rosszabb, Oláhországba és Amerikába vándorolnak ki, hogy mindennapi kenyerüket megszerezzék.“ Különben nem tartja szerencsés dolognak önfenntartásért az államhoz fordulni s szívesebben megszavazná minden más egyháznak az államsegélyt, ha azt mondhatná, hogy az ő egyháza nincs rászorulva. Zichy miniszter erre a a beszédre megígérte, hogy a segély mértékének megállapításánál jövőben mindenek előtt a szükségletet s másodsorban a lélekszámot veszi alapul. Ez államsegélyekkel az egyház anyagi helyzete biztosítottnak látszott, de a püspök mégis szükségesnek látja óvni a tanácsosokat pénzbe kerülő indítványok és javaslatok termelésétől. Az 1915. évi főtanácsot megnyitó beszédjében mondja: oly terhek és költségek nehezednek egyházunkra, hogy nem tudom, jelentékeny államsegélyünk mel-
