Gál Kelemen: Kilyéni Ferencz József unitárius püspök élete és kora. Háromnegyedszázad az Unitárius Egyház történetéből - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 5. (Kolozsvár, 1936)
16. fejezet: Iskolai ügyek
m gek a törvény kívánalmainak megfelelő jól rendezett községi iskolákat állítanak, hajlandó lesz felekezeti iskoláinkat, melyeket úgyis csak híveink túlfeszített áldozatkészségével tudtak fenntartani, megszüntetni. De mindaddig fenntartjuk, míg maguk a községek megfelelő iskolákat állítanak. De „megfoghatatlan és érthetetlen“, hogy az állam minden eklézsiával külön egyezségre lépjen. Lemondani arról, ami az eklézsiáé s a községnek adni, nem, lehet, nem szabad s erre jogosítva egyetlen eklézsia sincs. És határozottan tiltakozik és óvást emel az ellen, hogy bármely eklézsia a polgári községnek iskolatelkét, épületét, jövedelmét átadja s ezzel a községnek áldozatot hozzon. Ebből a rendeletből látjuk, hogy az egyház a községi iskoláknak nem elvi ellensége és hogy félti az egyházközségek vagyonát. Aki ismeri egyházunk mulíját s minden vagyonúnkból való kifosztatásunkat, aki tudja, hogy iskoláink megmentése érdekében 1856—57. kivetett rovatai még mindig nincs kifizetve, sőt olyanok is voltak, akik a megfizetést megtagadták, azt állítva, hogy a kötelezettség annakidején csak pro forma történt, az megérti az E. K. T. tiltakozását egyházközségi vagyon átadása ügyében. De a tanács nem vette észre a kérdés nemzetiségi vonatkozásait s így a rendelet által megnyitott út olyan lejtőnek bizonyult, melynek faji kultúrát és szellemet megölő hatását a maga egész valóságában csak az Imperium változása óta látjuk. Ma már tudjuk, mi lett volna a helyes út. Meg kellett volna várnunk azt a negyedszázadot, mely a törvény meghozatala óta eltelt addig, mikor az állam már a felekezeteket is kész volt támogatni népiskoláik fenntartásában, így elvesztettük a háború előtt népiskoláinknak háromnegyed részét s nem vettük észre, hogy ezalatt meg a szászok és románok iskoláinak száma nemcsak nem apad, hanem gyarapodik. És közben azzal is áltattuk magunkat, hogy iskoláink száma tulajdonképen nem apad, hanem átváltozik községivé, illetőleg egy új áramlat következtében 1883 után államivá. Dániel főgondnok 1883. évi főtanácsot megnyitó beszédjében mondja, hogy autonómiánkhoz ragaszkodik, de a felekezetek féltékenységében nem osztozik s „ha elemi iskoláink száma apad, az nevelésügyünknek csak előnyére válik, jobb berendezés, több tanító alkalmazása által“. Ugyanez a helyzet volt a reformátusoknál,127 hol indok szintén a gyülekezetek szegénysége s a hazafiasság. Iskoláik nagy részét ők is elveszítették, „míg a másfelekezetűek és a nemzetiségek a magukét megtartva, elérték iskoláik birtokában azt az időt, mikor az állam már iskoláik fenntartásában is támogatta őket. Az államosítás hátrányára volt a vallásos nevelésnek, a felekezeti öntudat erősödésének és állandó csábítás volt az iskolával biró eklézsiákra 127 Pokoly: Az erdélyi ref. egyház története. III. 207—214 1.