Gál Kelemen: Kilyéni Ferencz József unitárius püspök élete és kora. Háromnegyedszázad az Unitárius Egyház történetéből - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 5. (Kolozsvár, 1936)
1. fejezet: Élete
12 Nem olyan, mint az író tudósé, kinek szavait a tengeren túl is meghallják . . . Meglehet, hogy a főpásztori sok nézni, hallani, meggondolni és érezni való talán nem engedi meg, hogy mint régebb, ezentúl is úgy meglássa, hallja, érezze és végezze magánügyeit. Ámde a jó pásztor életét is adja az ő nyájáért... Legyen olyan, mint a porondos mész, mely a különböző kemény testeket egy nagy erős egésszé alkotja, mint a delej, mely a távoliakat is maga körül gyűjti. Álljon csupa szerétéiből és tapintatos igazságosságból, mint Pál apostol kívánja a püspököktől s akkor ne féljen ... Ne csüggessze az, hogy kevesen vagyunk. Jézusnak a 12 nyilvános tanítványon kívül volt még más titkos 70 tanítványa is. A Főtisztelendőséged tudvalevő 60 ezerén ki /ül lehetnek és vannak is még titkosok is. Több Saulusból lett már Jézus óta Pál. Különben is kicsiny csillag is képes volt hajdan bölcseket vezérelni az igazság bölcsőjéhez. Keresse ezután is az igazságot, mint eddig tévé s mi követjük“. Ezután a püspöknél 80 személyre terített asztal várta a résztvevőket. Délután 2—7-ig tartó közebéd zárta be az ünnepélyt, melyen vidéki és helybeli egyházi tanácsosok és a város különböző testületének képviselői vettek részt. Püspökké választása fordulatot jelent életében nem egy tekintetben. Eddigi jelentékeny irodalmi munkásságát félbe kell hagynia, vagy nagymértékben korlátoznia s minden figyelmét jóformán az egyházkormányzás és egyházszervezés teendői foglalják le. Első püspöki körrendeletében (K. M. 1876. 381—386.) tudomásul adja megválasztatását az espereseknek s rámutat vallásközönségünk „új feladatára“. Ez nem más, mint: azt az erőt, amit eddig a külső védelemre kellett fordítanunk, most már beléletünk megszilárdítására, önmagunk gyarapítására felhasználni, hogy a múlt szenvedéseiért a jövőben keressünk vigaszt és elégtételt. Érzi a hivatal terheit és roppant felelősségét, de hiszi, hogy „atyafiúi szeretet által mérsékelt eréllyel“ sikerül munkája, mert erősen bízik szándékai önzetlen tisztaságában, a gondviselésben és abban, hogy az esperesek „a mindenikünk előtt szent közügyért támogatni fogják“. Az első főtanács után (1877 szept. 2—4.) följegyzéseiben egyévi munkájáról így elmélkedik: nincs oka magát semmivel vádolni, a főtanács is elismeréssel volt s ezt a püspöki évi jelentéssel kapcsolatban, mely e nemben első volt főtanácsi gyűléseinken, jegyzőkönyvileg ki is fejezte. De helyzete nehéz volt. A tanári kar jelentékenyebb része ellene volt megválasztásának. Még most is fájdalmas érzés fogja el lelkét, ha arra a hidegségre gondol, mellyel első püspöki látogatását, egykor jó barátai, fogadták s a polgármester által való fogadására tanártársai közül csak ketten (Símén és Kovács J.) mentek ki kezet szorítani vele. Ez a hidegség nem magáért, hanem a közügyért
