Gál Kelemen: Káli Nagy Elek élet- és jellemrajza - Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 3. (Kolozsvár, 2003)

A teológiai szeminárium fejlesztése

les, de délelőtt csakis teológusok a vallástani professzorok felügyelete alatt vannak jogosítva. Kivételesen a délelőtti prédikálás is megenged­tetik a filozófiai tanfolyamot járó oly egyenruhásoknak, akiket a püspök vagy vallástan professzora erre felhatalmaz. Ettől az időtől kezdve 5 évig nem történt semmi nevezetesebb moz­zanat a teológiai kurzus történetében. Az 1857. évi Főtanács, amely olyan lelkes közhangulatban vette tudomásul híveink és az eklézsiák adakozását, a meggyarapodott anyagi eszközök tudatában 31/11. pont alatt a teológiai kurzus érdekében következő intézkedéseket teszi: 1. A kétévi teológiai tanfolyam az 1847. évi határozat alapján akként láttassák el, hogy az 5. pontban felsorolt tanok minél nagyobb eréllyel és sikerrel taníttassanak; ezért a püspökön kívül — ki hetenként legalább 5 órát tanít — és a hittanáron kívül még 2 más főtanodai tanár is vegyen részt. A mesterséges éneklés és orgonázás kellő gonddal taníttassék, e célból orgona szerzendő. A baromorvoslást, gyümölcstermesztést és selyem­tenyésztést is tanítani kell. Az az „üdves viszony”, amely a kolozsvári eklézsia és a főtanoda között eddig is fennállott, hogy ti. a kolozsvári rendes pap mint tanár is közreműködött, s a tanári karból is egy papi állomás elláttatott, ezután is fenntartatik úgy, hogy az eddig is a tanári létszámban levő kolozsvári rendes pap a tanári karba beállíttatik a pénztárból veendő rendszeresített fizetés mellett; de a tanárok közül is állandóan kettő egyszersmind kolozsvári pappá is rendeltetik a vallás­közönség pénztárából veendő jutalom mellett. A papi szolgálat fele terhét a rendes pap, más felét pedig a tanárokból alkalmazott két pap hordozván. A kolozsvári segédpapság így szükségtelenné válik ugyan, de ha az eklézsia kívánni fogja, a tanács gondoskodni fog segédpapról is az eklézsia által adandó jutalom mellett. A teológiai tanfolyamot vég­zettek s a három utolsó gimnáziumi osztályban levők a kolozsvári templomban délelőtti prédikálásra csak kivételesen bocsáttatnak. A főtanodában a püspökön és kolozsvári rendes papon kívül az eddigi fizetések megjavításával 8 rendes tanári állomás rendszeresíttetik, ezeken kívül 4 altanító, 2 elemi, 1 rajz- és 1 énektanító alkalmaztatok. Az ún. nyári diákok ügye intézése a kolozsvári eklézsiának fenntartatik. A nagy halberem helyreállítása, orgonával ellátása, a volt könyvtári terem-88

Next

/
Oldalképek
Tartalom