Gál Kelemen: Jakab Elek élet- és jellemrajza, különös tekintettel irodalmi munkásságának unitárius vonatkozásaira és jelentőségére - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 6. (Kolozsvár, 1938)

II. fejezet: Nemzetébresztő munkássága az abszolutizmus alatt

54

község akkori beléletéből is sok új és igen érdekes adatot közöl, mit kivált az egyházi történetírók érdekkel és haszonnal fognak olvasni,“ mondja Jakab Elek. Magam, mint a kolozsvári unitárius kollégium történetének megírója, teljes mértékben igazolhatom ezt, mert munkám írása közben számos adatot kaptam és vettem krónikájából, különösen az akkori papok éstanárok személyeire vonatkozólag.

Ezután következett nemcsak az évtized, hanem a század legnagyobb társadalmi alkotása, az Erdélyi Múzeum-Egyesület megalapítása, mely az 50-es évek fokozatosan élénkülő és. erőre kapó munkásságának megkoronázása volt. Nem tartozik ide az állandó magánlevelezés, sajtó és agitálás útján toborzott adakozók és hívek öntudatra ébresztése után a megalakulás küzdelmeit rajzolni. Az 1859 nov. 23—26. ünnepély lefolyását Jakab Elek lelkesen és megkapó melegséggel írja le (Budapesti Szemle 1859. VII. kt.), melyet ma sem lehet megindultság nélkül olvasni. A nemzeti újjáébredés reménye és hite csillog ki minden sorából s a nagy megkönnyebbülés sóhaja szakad fel a nemzet leikéből a 10 esztendős magára erőltetett hallgatás után.

Jakab Eleknek megadatott, hogy gróf Mikó Imrének emlé. kezetét szobra leleplezési ünnepélyén kegyeletes érzések között ünnepelhette. 1889 június 10-én Kolozsvárt az emlékszobra leleplezési ünnepélyén a M. Tud. Akadémiát ő képviselte. Részlete» jelentést tett az Akadémiának (M. Tud. Akad. Értesítője 1889. 157—161. I.), beszámol arról, kik voltak jelen azon férfi szobrának leleplezésén, „aki egykor a kis országban az önmegmentés nemzeti munkájának vezetője volt.“ Megállapítja azt is^ hogy a székelység és a vármegyék kevés számmal voltak képviselve, minek okát abban látja, hogy későn értesültek az. ünnepélyről, amely nyári időszakra esett, mikor a tudósok már szabadságra távoztak s az 1859-i és a mai idők közötti nagy különbség is. De rá nézve különösen megható volt — mondja — évtizedek után ott látni a néhai gróf még életben levő tisztelőinek, Kolozsvár és Erdély legjelesebb fiainak és leányainak azon régi nemes gárdáját, kik e nagy embernek hazafiui munkáiban küzdő társai, barátai voltak s fájt sokaknak ott nem léte, akik előtte becsben voltak, de akik azóta szintén követték a halandóságban, mint Nagy Péter, Kriza, kikkel mint nagytudományú férfiakkkal, évek során át valódi gyönyörrel társalkodott. Kedvező benyomást tett rá, egy tudományos intézet