Gál Kelemen: Jakab Elek élet- és jellemrajza, különös tekintettel irodalmi munkásságának unitárius vonatkozásaira és jelentőségére - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 6. (Kolozsvár, 1938)
II. fejezet: Nemzetébresztő munkássága az abszolutizmus alatt
45 a lelki álom ölébe sülyedénk. Soha egy nemzedéknek nagyszerűbb célok, dicsőbb pálya, mint nekünk, nem nyílt vala... Szemeink előtt volt a kitűzött pályabér, mentünk feléje, kitártuk karjainkat, már érték kezeink, — a titok kapuja egyszerre bezáródék, a varázskép eltűnt: nekem és kortársaimnak csak kínos emlék és könnyek maradtak. Szomorú nekünk az ősz, mint a volt tavasz“. De a tél képe remélni tanítja: „Látjátok ama sötét felhőket ? Azok egy szelíd nyár, egy áldott őszi napsugár után vonultak hazánk felé, tavasszal majd újra eltávozandók. Magyarok! tanuljatok remélni ... A csillag télen sem hunyja be szemeit. így égjen szívetekben a nemzetiség szent érzelme. Nevetek ősi nyelveteken van beírva a népek könyvébe, őrizzétek kitörültetéstől, védjétek elfeledtetéstől“. Abban a meggyőződésben, hogy „minden benső beccsel biró népszokás a nemzet múltjának s jövendő életrevalóságának egy-egy bizonyítéka“, leírja szülőfalujában szokásos húsvét szombat esti határkerülést, azután, hogy a legények választottjaik kapujára éjjel fenyőágat tesznek, másodnapján meglátogatják, leöntözik, amiért pirostojást és más emlékeket kapnak, másodnap éjszakáján meg a fiatal házasok dideregnek. A hírlapok hatásáról a vidéken azt állapítja meg, hogy egészen más, mint városon, nagyon üdvös és nagy, mert világosságot terjesztenek és őrt állanak a nemzeti jogok mellett. És most már örömmel látja, hogy a köztemetőket végre kezdik gondozni. Községében az unitárius és református temetőket sánccal és eleven kerítéssel vették körül, cintermeiket korláttal kerítették be s azok mellé fákat ültettek, a gyalog- és szekérútakat fasorral jelölték. Élete történetében jelentékeny fordulat állott be 1852 végén, mikor gr. Mikó Imre nemzetébresztő munkásságába kapcsolódott be, mint a gróf titkára. A családban hagyományként él az, hogy fogságából haza kerülve, nagy szorgalommal gazdálkodni kezdett, maga szántott, vetett, maga építette meg gazdasági épületeit. Egy alkalommal épületfát szállított tutajon a Maroson, mikor az ott elkocsizó Mikó megszólította, beszélgetésbe elegyedtek, melynek végén Mikó így búcsúzott el tőle: „Magát az Isten nem erre teremtette“. Kozma Ferenc (Jakab Elek élete és munkássága. K. M. 1901. 121—140.) azt állítja, hogy Kőváry László és Nagy Ferenc közbenjárására kapott meghívást gróf Mikótól. Mikó hagyatékában Jakab Eleknek egy érdekes levelét olvastam 1854 okt. 5-ről, melyben Mikó „újból hívja őt azon
