Gál Kelemen: Jakab Elek élet- és jellemrajza, különös tekintettel irodalmi munkásságának unitárius vonatkozásaira és jelentőségére - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 6. (Kolozsvár, 1938)
I. fejezet: Élete
21 lérni. Ekkor megnyílt Jakab Elek előtt is a sajtó. És egymás után írja Agricola név alatt cikkeit, melyekkel a székely népet a szakszerű gazdálkodás elveivel és rendszerével akarja megismertetni, melyek a falusi élet örömeit, a népszokásokat festik. 1854-ben Toldy az Új Magyar Múzeumban (358—3591.) a magyar hírlapirodalom fölött szemlét tartván, örvendetes meglepetéssel nyilatkozott Agricolá-nak Lókodi György történelmi művéről írt művéről. Mély sajnálkozással olvasta Toldy, hogy vállvetett közös munkássági ösztön, ú. n. közszellem az erdélyi írói karnál nincs. Egy-kettő ír ugyan, a nagy miveit többség hallgat, nehányan beszélnek, számtalanok elnémultak„De annál örvendetesebben Iepetünk meg, midőn cikkíró bevezetett bennünket a Marosvásárhelyt nemrég elhunyt Lókodi pomolog és történész örököseinek házába, hol igen becses kéziratokat talált, melyek közül 3 történelmi munka. Ezen művek, mond a cikk lelkes írója, oly téren mozognak, mely eddig mívelve nem volt, s a honi történelem oly ágait derítik fel, melyekről eddig csak töredékekkel bírtunk, rendszeres munkát nem“. Toldynak ez a kitüntető figyelme, Mikó grófnak tudományos munkásságában részvételre való meghívása és Farkas György esperes buzdítása volt az oka, hogy 1854 nov. 10-én véglegesen kiment Kolozsvárra, miután két telet már ott töltött. Ő maga így beszéli el10 Kolozsvárra menetelét; Farkas György szentgericei esperes 1854-ben készült zsinatra. „Én akkor otthon, Szentgericén, parasztgazda, vagy ha úgy tetszik, hétszilvafás nemes ember voltam. Hivott, menjek el vele. Nem vagyok én — mondá — parasztnak való, akinek fölénye a nyers erő, míg az enyém a szellem. Itt nálunk ugyanazon téren az urat földiéi mindig le fogják győzni. Nyúljon azonban tollához s akkor az egész falu nem ér Önnel. Nincs is mivel kimenjek, az sincs hová menjek. Nekem van egy fölösleges aranyom, — mondá — átadom, aztán gróf Mikó ott van. Maradjon Kolozsváron. Ott van Önnek helye, nem az ekeszarvánál. így mentem én be végkép Kolozsvárra. Farkas György itt lett az én barátommá. Aranyáról szólnunk soha szabad nem volt. Adósa vagyok máig, cserébe sírig tartó szeretetemet s tiszteletemet adtam“. Farkn* György élete és jelleme. K. M. 1882. 208—216. 1.
