Gál Kelemen: Jakab Elek élet- és jellemrajza, különös tekintettel irodalmi munkásságának unitárius vonatkozásaira és jelentőségére - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 6. (Kolozsvár, 1938)
XVI. fejezet: Lelki alkata
220 hoz. Egyéni nézetét és véleményét soha semmiféle érdeknek alá nem rendelte, soha senki jóindulatát és pártfogását előhaladása érdekében nem kérte. De maga soknak érdekében járt közbe sikerrel. „Azért irok, (Könyv- és kézirattáraink s irodalomtörténetünk. Figyelő. 1879. 105—121), mert megvagyok győződve, hogy az ügynek vele többet használok, mint magamnak.“ Levéltári kutatásait, régi oklevelek rendezését és betüzgetését ellenségei „piszmogó“ munkának csúfolták. Ő azzal vágott vissza, hogy ez nem mérkőzhetik ugyan a nálunk oly bőventermő lángelmék gyors munkájával, de folytatja, mert meg van győződve irodalmi és történeti értékéről. Érzelmi életének túlsúlya magyarázza, hogy a demokrácia minden tanításával telített lelke néha mégis arisztokratikus hajlamokat árul el. „Ne szégyeljük születésünket, de ne is büszkélkedjünk azzal,“ tanítja e „kiválóan magyar gyöngeségben szenvedő“ olvasó közönségének (Jegyzetek az élet könyvéből. Délibáb, 1857, 107-109, 143—145, 228-229, 239 -241, 492—500, 519— 521. 1.) „En úgy láttam életem eddigi folyamában, hogy jó az embernek saját értelmében bízni a legtöbbet, de másoknak is, kivált pedig ellenségeinknek, szavára figyelmezni, s ami igazat mondanak, javulásra fordítani. Én azt, hogy a mások jó, sőt ellenséges indulatú észrevételére is hallgattam, az emberek és világ véleményére tekintettel voltam, ... soha meg nem bántam. De azért, hogy az emberek Ítéletén olykor fölültettem magamat, sok keserű órája volt életemnek s elvemül tevém: hallgatni belsőmre, de nem különcködni, saját belátásom szerint cselekedni, de tanulni az emberek, a világ jó és rossz véleményényéből egyaránt. Ezt tanultam az élet két könyvéből, melyek közül az egyik a lelkiismeret, a másik az emberi szellem összes termékeinek, a világirodalomnak könyve.“ Ez a határozottság és következetesség az ő vezérelve nemcsak tudományos működésében, hanem gyakorlati életében is. „Politikai kiskorúságra mutat az önálló meggyőződést üldözőbe venni, a saját esze után induló embert kárhoztatni.“ A parlamenti tagnak alá kell rendelni nézeteit a párt többségének, „de egy független gondolkodó, egy magános elmélkedő, a tudomány embere, egy kotteriákon és pártokon kívül álló avval nem köteles, sőt mint becsületes, önálló, elvhű és szilárd jellemű ember, tartozik maga iránt azzal a megbecsüléssel, hogy tudományos kutatásai eredményét, önálló politikai elveit és
