Gál Kelemen: Jakab Elek élet- és jellemrajza, különös tekintettel irodalmi munkásságának unitárius vonatkozásaira és jelentőségére - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 6. (Kolozsvár, 1938)
XVI. fejezet: Lelki alkata
217 Ez a lobbanékony, szangvinikus alaptermészete határozza meg élete folyásának összes elméleti és gyakorlati mozzanatait, ítéletei nem a hosszas elmélkedés és mérlegelés lehiggadt eredményei, hanem a tisztán látott és előre kitűzött cél meghódítására szánt „mennydörgés villámszikrái“, amint Deák Farkas Dávid Ferenc Emlékéről írt bírálatában mondja. Érzelmi életének ez adottságából származik életének minden öröme, ami kevés neki családi körén kívül adatott, és minden szenvedése és csalódása is, amiből aránytalanul sok jutott. Ebből övéinek rajongó szeretete, akiknek semmi kívánságát megtagadni nem tudta s innen az anyagiakban való rossz gazdálkodása, ami okozta, hogy halála után szeretteit nem megnyugtató viszonyok között hagyta hátra. Lelki életének harmadik síkját,*az akaratit, a fáradhatatlan erély jellemzi. Egész hosszú életében éjt nappallá tevő fáradhatatlan szorgalmú tevékenységet fejt ki. Mikor mások csendesen alusznak ágyaikban, ő régi okmányok nehezen betűzhető sorai felett „virraszt.“ És szinte a gondatlanságig megy, mikor egészsége veszélyeztetésével is írja nehezen olvasható apró betűit. Még halálos ágyán is rimánkodva kéri környezőitől az utolsó munkát, melynek írása közben ragadta ki a halál megdermedő kezeiből a tollat. Vári Albert barátomtól hallottam, hogy mikor Udvarhely megye történetéhez a vármegye levéltárában az adatokat kutatta, kora reggeltől késő éjszakáig a levéltárban dolgozott, ebédjét oda vitette, gyorsan elfogyasztotta, — a gyorsaság volt az élete tempója járáskelésében, beszédében is — ott ülő helyében leengedte fejét íróasztalára, sietve szundított egyet s aztán folytatta munkáját ott, ahol elhagyta, szinte a kimerüléséig. Boros Albert öccsének írja (1885. XII. 23.): neki azért kell a jó bor, — melyet kolozsvári barátai „szentgericei nektár“-nak neveztek — mert vénül és sokat dolgozik, (akkor írta Kolozsvár történetét) s nem győzné, ha jól nem élne. 5—6 éves aszú kell neki, mert „nyers bort nem iszik a civilizált világ.“ Máskor H888. XI. 24.) egy pár liter jó szilvóriumot rendel, „csakhogy zsidó pálinkát és syrmiumi kotyvalékot ne kelljen innia vénségére.“ Boldogan értesíti öccsét, hogy nemes fajú szép gyümölcsével a fővárosban nagy becsületet vallott, úgy hogy barátai közül többen rendeltek Szentgericéről gyümölcsöt. A családban él az a hagyomány, hogy az ötvenes évek elején hazakerülve fogságából, olyan fáradhatatlanul dolgozott, hogy kapáláskor az
