Gál Kelemen: Jakab Elek élet- és jellemrajza, különös tekintettel irodalmi munkásságának unitárius vonatkozásaira és jelentőségére - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 6. (Kolozsvár, 1938)
X. fejezet: Bladrata és Dávid Ferenc. Az ú. n. "tiszta" unitárrizmus
143 Erdélybe hivatása »nem egészen a véletlen müve, inkább kiszámított esemény“ és akiben „Servét kínjai az óvatosság szikráját élesztik.“ János Zsigmond halála után beállt a Báthoryak eszközének, mert „mindig félt az óvatos olasz a tiszta unitárizmustól.“ „Az időtől várta talán a vallásos gondolkozás megérésével a szabadelvű tanok kifejtését. Már a nagyváradi disputa alkalmával kislelküen leverte Dávidot Jézus embervoltának hirdetéséről. Később is, haszonvágyból, a Báthoryak kezére dolgozott mind Dávid, mind pedig az egyház ellen, midőn kitűnő alkalom kínálkozott a fejedelem kegyének és az ellenségektől körülvett egyháznak „megmentésére.“ Karádi, az alföldi unitáriusok püspöke, vipera fajzatnak, legnagyobb Kaifásnak, ingadozó csalónak (inconstantissimus impostor) nevezi, aki most helyesel valamit, majd nem, most így, majd amúgy gondolkozik a vallásról. A Krisztus nem-imádás tanáról 1579-et jóval megelőzőleg tudomása volt. „Bár a felelősséget soha el nem vállalta érte, mégis elegen akadtak, akik határozottan állítják, hogy maga is a Krisztus nem-imádás melleit állott mindaddig, míg a fejedelmi kegy őt a jezsuiták pártfogójává nem avatta.“ Pokolynak azt a felfogását (A református egyház megalakulása Erdélyben. Prot. Szemle. 1902. 2—3. fűz.), hogy „óvatos kiszámítással vitte fejedelmét a lutheri egyházba, innen a kálvini tanok felé, hogy végre az unitárizmusban mutassa fel neki a fejlődés legmagasabb csúcsát,“ hamisnak mondja s „vak elfogultságának Blandratáról azt állítani, hogy fejedelmét azért térítette el a katolikus vallásról s a református vallást azért erősíttette meg az országgyűlésen, mert már előre csak egy átmeneti alaknak szánta az egyházat ahoz a formátlan zagyvalékhoz. mely agyában kerengett." Ez Kanyaró szerint a 16-ik század 70—80-as éveinek álláspontja, nem a 60-as éveké. „Tessék Dávid Ferencnek, vagy Blandratának unitárius voltát 1559—65 között csak egy biztos jellel kimutatni s akkor e léha gyanúsítást váddal lehetne fölcserélni.“ Blandrata, Kanyaró szerint, „zavart hitnézeteivel és nem épen feneketlen tudományával, a renaissance egyik legérdekesebb alakja,“ aki sokat járta Európát, ismerte a fejedelmi udvarokat, mindent megjegyzett magának s mindennek jó hasznát tudta venni. Tömérdek sokfélét tudott, de igen csekély eredetiséggel, voltak „önállószerü" eszméi is, de ezeket nehezen s csak mások segélyével tudta kifejteni. Meliusnak Az egész
