Gál Kelemen: Jakab Elek élet- és jellemrajza, különös tekintettel irodalmi munkásságának unitárius vonatkozásaira és jelentőségére - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 6. (Kolozsvár, 1938)
X. fejezet: Bladrata és Dávid Ferenc. Az ú. n. "tiszta" unitárrizmus
139 Az unitárizmus Magyarországon c. tanulmányában (Prot. Szemle 1898. 32. 1.) ezt olvassuk: A 16. századbeli antitrinitárius írók sohasem szakítottak a Krisztus istenségével, hanem más jelentőséget adtak a fogalomnak. E régi unitárizmussal szembe az ú. n. tiszta unitárizmust szokták állítani. „Habár sokan úgy vélekednek, hogy e vallási irányzat legkitűnőbb vezéregyénisége, Dávid Ferenc pályája utolsó felében a „tiszta“ unitárizmusnak lett volna híve, egy előrevetett fénysúgára az unitárizmus „tökéletes“ irányának: mégis kénytelenek vagyunk hangsúlyozni, hogy az ú. n. tiszta unitárizmust a 16. század nem ismerte és Dávid Ferenc utolsó hitvallásában is ott találjuk: vallom, hogy a Jézus Krisztus a megígért Messiás, az Istennek az idők teljességében megjelent fia, nem természet szerint, de hivatalánál, tiszténél fogva Isten.“ Idézzük ugyan-e tanulmányának még kérdésünkre tartozó három helyét. „Az unitárizmust joggal nevezhetjük szocinianizmusnak, mert már kezdetekor is Socinus Faustus nézetein alapul s később is ezekre támaszkodik. De hangsúlyoznunk kell, hogy ez csupán a hivatalos hitvallásra áll. Mert Dávid Ferenc 1570-től mind jobban, végre teljesen szakít a szocinianizmussal és bár Blandrata és Hunyadi Demeter megszilárdítják is a János Zsigmond alatti tanokat, mégis Hunyadi Demeter után az egyház legtekintélyesebbjei Dávidot követik, mígnem a dézsi komplanáció szankcionálja a szociniánizmust.“ (U. o. 301.1.) A Defensio Francisci Davidis 2. kiadásának függelékében megjelent De Dualitate c. polemikus irat tartalmának ismertetését pedig ezzel a végső következtetéssel zárja: „Meglepő az a tiszta felfogás és magas ethikai nézőpont, mely itten elénk tárul és szinte a 19. század teológusét halljuk szólani, midőn a trinitas antropomorfistikus felfogását félredobja s elénk állítja az Isten egységének gondolatát magasztos tisztaságában, teljes, az emberi szívhez szóló melegségben.“ (U. o. 388. 1.) Dávid Ferencnek e nézeteiért kellett fogságban meghalnia. Krisztus nem imádásáról szóló tana két oldalról fenyegette veszedelemmel az egyházat: kívülről és belülről. Kívülről azért, mert a trinitáriusok és unitáriusok között egymást nem tűrő ellenségeskedés állott elé. Belülről azért, mert a megoszlás és szakadás veszedelmét idézte fel, mert a Dávid Ferenc új tudománya „nem egy lépés volt előre, hanem ugrás a sötétbe, szakítás a kereszténység sarkalatosabb tanaival.“ (?) Ide már az unitáriusok nagyobb része nem volt haj-
