Ferencz József - Szent-Iványi Sándor (szerk.): Az unitárius élet munkásai (Budapest, 1940)

rancsát követve hagyja, hagyományozza és végrendeli, hogy minden ingó és ingatlan vagyona az unitárius vallásközönségre szálljon. Legszeretőbb szava, a vonzalom legbensőbb hangja mégis a tanulóifjúságnak szólott. Róluk gondoskodik legelsősorban: szellemi és anyagi szükségleteikről egyaránt. Ezért gondoskodik mintegy 200 tanulónak mindennapi kenyeréről a „Berde-cipó“val. Azt tartotta, hogy a szegény székely fiúknak nem gazdagon megtérített asztal kell, hanem egy kis mindennapi kenyér, hogy a betű mellett ne éhezzenek. Talán sok keserű emléke lehetett tanuló éveiből s hálát adott az Istennek, hogy legalább erről tudott gondoskodni. Egyházunknak nem volt szegényebb embere, mint ő, de bőkezűbb, mondhatnék pazarabb jóltevője sem. Neki csak egy kívánsága volt s az sem magára vonatkozott: maradjon meg egyházunkban a hagyományos áldozatkészség és takarékosság szelleme, mely sok időn át fenntartója volt. Ezt kell szem előtt tartania az egyháznak, amelynek igazi ereje nem az öröklött vagyonban van, hanem azokban az áldozatra kész lelkekben, kik megújuló lelkesedéssel tudnak munkálni és áldozni a köz javáért. Ebben az áldozatra kész munkában örök időkre fénylő és ragyogó példakép gyanánt áll előttünk Berde Mózsa, az unitárius jóltevők fejedelme.

Darkó Béla.

38