Ferencz József - Szent-Iványi Sándor (szerk.): Az unitárius élet munkásai (Budapest, 1940)

Gazdag életének legértékesebb munkája a Székelyföld leírása. 1862-ben indul s járja be az egész Székelyföldet. Bejárta annak minden községét, begyét, halmát, történelmi nevezetességű helyeit. Egyházi, egyleti, magán könyvtárakban kutat. A község vezetőivel tárgyal. A község öregjeit, pásztorait kihallgatja. A népet megfigyeli munkájában, szórakozásában, játékaiban, szokásában s az Isten házában. Összegyűjtötte a mondákat, népszokásokat. Nem volt templom, hová bé nem lépett volna építési stílusát tanulmányozni, se torony, hová fel ne ment volna, hogy harangjait — a kereszténység e régi emlékeit — megvizsgálja. Vizsgálta és mentette a múltat. Ha romot sejtettek, vagy talál: ásat, kutat, felmér, rajzol. Munkájában nem ismer fáradalmat. Szeptember hóban Kőmezején csillagos éggel takarózni, októberben Kelemen havassán hálni, jégeső elől boglyában éjszakázni, mind természetes dolgok. S mindezt a székely értékekért tette, érdekekért, azért a népért, amelyet valósággal bálványozott. Azt tartotta: „a székely a magyar királyság hegylakói közt a legmegbízhatóbb s legnemesebb érzületű nép, gyémántja a koronának“. Hitt nemzete küldetésében. Úgy nézte nemes székely faját s csüngött rajta: mint Isten választott népét, kinek nagy rendeltetései vannak e földön. Bízott szuggesztív erejében. Sohasem csüggedett, királyi erényekkel ékeskedő, szerető édesatyja, jóltevője volt a székelynek. (Szentmártoni K.)

Megfeszített munkájának eredményei a Székelyföld leírása VI. kötetben. 1868. Udvarhelyszék, 1869. Csíkszék és Háromszék, 1870. Marosszék, 1871.

25