Boros György: Dr. Brassai Sámuel élete (Kolozsvár, 1927)

Középiskolai tanár

Középiskolai tanár Bármit is mondjunk a nevelői oktatásról: az oktatás hatása java­részt nem a tananyagtól, sem pedig a rendszertől, hanem a tanító szemé­lyiségétől függ. WLASSHICH. I. 1836-ban kegyetlenül pusztított a kolera Kolozsvárt. Egy nap alatt 50—60-at vittek ki, holott csak 24.000 körül állott a lakósok száma. Brassai az Urikasinóban vacsorázott. A ki­tűnő és híres orvos dr. Barra, kit a közönség bálványozott és halála után szép síremlékkel tisztelt meg a köztemetőben — szintén föl járt a kaszinóba. Az orvos elbeszélte a betege­­dési és halálozási eseteket, s azzal rendesen eltelt az est. Ad­dig hallgatta Brassai, hogy egyszer maga is azt álmodta, hogy kolerába esett. Egészen beteg lett tőle. A kolera elragadta az unitárius kollégium kitűnő és sze­retett tanárát, Molnos Dávidot is. A mély eszű férfiú elvesz­tése igen nagy csapás volt az egyházra és az iskolára. Kriza János Berlinben az egyetemen hallotta meg a hírt, Pákei La­jos ekklesiai gondnoktól. Bánatának jellemző kifejezését adja válaszában: Könnyeim sokszor folytak már Tekintetes úr. Mióta keblem érzeni kezdett s láttam Státusunk árva állapot­­ját, azonban látnom kellett azt is oly sok ízben, hogy az árvá­nak reményei annyi szép reményei hervadtak el, s legtöbb­ször tavasz deriilésével kecsegtettük magunkat. De keserűb­ben sohase folytak, mint a felejthetetlen Molnos és megsirat­­hatatlan Ajtai elhaltoknak hallására; mert keblem már fér­­fiasodván, inkább csügg szilárd és a közjót érdeklő vágyakon és reményeken, s inkább tudom mérni a veszteségek nagysá­gát, s évekre ható sujtásait. Adjon az Isten tisztelt Molnos helyébe olyant, ki oly sikerrel és méltósággal járhasson ki és bé a nép előtt, amint ötét reményeink nem sok idő múltára rajzolták, s eddigi álláspontján oly haszonnal és szilárdsággal Dr. Boros Gy.: Dr. Brassai Sámuel élete. _ 81 — «

Next

/
Oldalképek
Tartalom