Boros György: Dr. Brassai Sámuel élete (Kolozsvár, 1927)
Író és szerkesztő
ÍRÓ ÉS SZERKESZTŐ fedte el az elfogulatlan szemek elöl. Jeles historikusunk, dr. Márki Sándor Webernek 1846-ban megjelent munkájában ugyan azokat az előnyöket méltányolja, amelyeket Brassai 1833-ban követett: „a történelem csak akkor nevel, — mondja Weber, — ha az ifjú lelkét megragadják a múlt nagy és dicső eseményei, s utálatot keltenek benne a rossz és alávaló események.13 Ugyan ö azért tartja nagy historikusnak Horváth Mihályt, mert arra fektette a fősúlyt, ami leginkább hiányzott, ami régibb történetírásunkból: a történelmi szellemre.14 Amit a kezdő, a gymnáziumi tanuló, ifjú Brassai megérezett, azt az író elméletileg kifejti. Vesztére, mert az országos hírű, már akadémikus, szerző professzor, Szilágyi Ferenc nagyon rossz néven vette, hogy hozzá nem méltó ellenfél bírálja, aki csak Recensens-nek meri nevezni magát. A komoly eszmék fölötti vitatkozás helyett, a személyeskedés áldatlan perpatvara következett. Szilágyi nem pihent, amíg meg nem tudta, ki a cikk szerzője. Ekkor aztán mértéktelen fölindulással rárontott „aki oskolai tanulást soha rendesen nem végezett, de udvarokban néha klavir mesteri, néha nevelői hivatalt folytatott, de most már magát újságírásra adó, egy mindenbe kapkodó ifjú egyszeribe oda kiván ugrani. Egy ilyen megtámadó ellen oltalmazni azért Kliót, nem nagy mesterség.“ Szilágyi sokáig nem bocsátott meg Brassainak. Midőn rájött, hogy az Estike beszédgyűjtemény íróit Bohogyi néven Brassai birálta meg, újból keményen megleckézteti „aki a literatori pályába lépést recensensi munkálkodással kezdi s hova más későre nagy fáradtság, esztendők során keresztül gyűjtött tudományos kimívelödés, s megért ítélő tehetségre szert tevés után juthat, ez ismeretlen ifjú egyszeribe oda kiván ugrani.“15 13 Dr. Márki S. Előadásai 1909-ben. 14 Horváth Mihály születésének száz éves fordulóján tartott beszéde dr. Márkinak 1909. 15 A Szilágyi anticr Ricáját a Nemzeti Társalkodó kiadója ilyen megjegyzéssel kiséri: A Nemzeti Társalkodó szerkesztője, aki a Vasárnapi Újság kiadását is vállalta „ezen anticriticát oly meggyőződéssel vette fel, a Nemz. Társ.-ba. hogy ezen személyes passiót lehellő munka azon közjóra célozó intézetre, — mely csak hazafi áldozatokkal valósulhat — s a Vasárnapi Újság érdemes szerkesztőjére, kit bizodalommal ezen célt áldozatokkal elósegello buzgó hazafiak egyesületének szabadválasztása tisztelt meg, sem- 67 — 6*
