Boros György: Dr. Brassai Sámuel élete (Kolozsvár, 1927)
Középiskolai tanár
KÖZÉPISKOLAI TAKAR Az ifjúság kérését a zsinat nem vehette figyelembe, mert felettes hatósága kikerülésével nyújtotta be, de az ifjúságot ez a visszautasítás nem hangolta le, mert ugyanaz a zsinat megválasztotta Brassait igazgatónak. Az 1838-ik esztendő igen nevezetes Brassai tanári pályáján. Egy esztendei tanárkodása után az unitárius egyházban általános elismerés és tisztelet övezte körül. Az ifjúság bámulva tisztelte, az egyháztagok büszkén tekintenek rá, mint új idő és új szellem kezdeményezőjére. 1838-ban kellett betölteni az üresedésben levő püspöki széket. A Tordára augusztus 8-ára összegyűlt zsinat a szokottnál is népesebb volt, de az intézők jónak látták még növelni a számot. Egyszerre 28 új tanácsost választanak. A tanácsosok száma korlátlan. A választás a jelenvoltak szavazatán fordult meg, mert az E. K. Tanács csak arra nézve tett előterjesztést, hogy hányat kell választani. Jelölés, vagy minősítés nem volt. Az E. K. Tanács jónak látta egy reform-javaslatot is terjeszteni elő a tanárság minősítésére. Eddig csak fölszentelt pap lehetett gimnáziumi tanár és csak felszentelt egyén volt püspökké választható. Most az egyház kimondotta, hogy Brassai Sámueltől nem követeli a föl szentelést. Nehogy a piispökválasztásnál hiba essék, elő veszik az egyház régi törvényes intézkedését, és fölolvassák : „Csupán fölszentelt papokból választható püspök és — és határozza a zsinat — azon régi gyakorlat mellett jelen egyházi tanács is megmarad. 35 Ezt az intézkedést megértette Brassai, meg barátai. Brassait barátai előre figyelmeztették, hogy a püspökségre számíthat, de szükséges föl szenteltetni magát. Brassai kitért a nagyon megtisztelő bizalom elől azzal, hogy „saját körülményeit és más személyi viszonyokat figyelembe véve, nem szenteltette föl magát.“ Később, 1846-ban, az egyházi Főhatóság átlátta, hogy nem volt helyes Brassaival kivételt tenni. Az E. Főtanács fölhívja, hogy szenteltesse föl magát. „Remélvén, hogy Brassai magát papi felszentelés alá adja, valamelyik zsinat alkalmával fel fogja szenteltetni.“ A Föta-Brassainak természettani eszközök szerzésére. Ugyan abban az évben gyűjtöttek az egyházközségben 12 forintot, 48 dénárt s azt az egyházközség pénztárába ajándékozták. 35 1838 évi zsinat 6 jk. pont. — 102 —