Benczédi Gergely: Berde Mózsa életrajza (Budapest, 1901)

Függelék

99 létéit a legnagyobb pontossággal és buzgalommal végre­hajtsák, s egyszersmind felelőség terhe alatt erre el is kötelezem. Iveit Kolozsvárit, Április 16-án 1849. Egyesült Magyar- és Erdélyország tejhatalmu országos biztosa P. H. Csány László. 11. sz. Csány L. igazolásra hívja fel Berdét. 180. Közi. E. A közmunka- s közlekedésügyi ministertől. Berde Mózes urnák! Önnek Asztalos Pál barátom elhunyta után, olda­lam mellett a királyhág'óntuli részekben a haza ügye körül bebizonyított szolgálatai — később Szebenben mint kormánybiztosnak is soha panaszra alkalmat nem adott eljárása, okul szolgált nekem arra, hogy a közlekedési minisztériumnál igénybe vegyem önnek szolgálatát — s azért önt Tanácsosnak kineveztem. Azonban Junius 9-én történt kineveztetése után Junius 11-én Márczius tizenötödike 45-ik számában, Ön által Háromszéken tartott olyan beszéd jelent meg, hogy én, ki egyébiránt a jelen időkben • gyakran felmerülni szokott gyanúsításoknak bizonyítás nélkül fontosságot adni nem szoktam, ezen felelős szerkeztőségü hírlapban a nyilvánosságnak átadott beszédet úgy tekintem, mint árulóink iránt hűségnek — hazánk szent ügye iránt pedig hüségtelenségnek vétkes tanúságát: — azért öntől igazolást követelek; igazolást követelek: hogy ártatlan­sága esetében elégtétel adattassék önnek, — vagy, ellen­kező esetben én a szerint intézkedhessem, a mint a haza iránt soha még senki által kétségbe nem hozott és nem is hozható hűségem érzetében kötelességemnek ismerendem. Kelt Pesten, 1849-ik évi Junius 13-ikán. Közmunka- s közlekedésügyi miniszter Csány László. 7*

Next

/
Oldalképek
Tartalom