Négyszáz év 1568-1968. Emlékkönyv az Unitárius Egyház alapításának négyszázadik évfordulója alkalmából (Kolozsvár, 1968)
Az Unitárius Egyház hitelvei
szolgálja. Minden világtényezőnek megvan a maga feladata, minden a maga saját energiájának él és hat az élet összes küzdelmeiben. Az emberiség életében az élet küzdelmeihez az Atya ad erőt, aki atyai szeretetével az igazságot előresegíti, de szükség esetében irgalmasságával vezeti gyermekét a jó útra. Az emberiség története folyamán különböző fajú népeknél Zoroaster, Buddha, Jézus és Mohamed voltak azok a kiváló személyek, akik mindannyian azt óhajtottták, hogy Isten akaratát teljesítsék életükkel és tanításaikkal. Jézust a kereszténység tani tómester ének nevezhetjük, akit az emberiség éppen úgy sokféleképpen értékel, mint más említett nagyjainkat. Az Unitárius Egyház megalapításakor Dávid Ferenc az alapító, aki a reformáció munkájában legtovább haladt, tisztában volt azzal, hogy az Isten csak egy, s ez az Atya. Nincsen más Isten. Mikor azonban tovább ment s azt merte nyíltan hirdetni, hogy az ember Jézus Krisztus nem Isten, ellenfelei megbotránkoztak rajta. Elhangzott aztán még határozottabban, hogy Jézus Krisztus nem Isten, így sem nem imádandó, sem segítségül nem hívandó. Isten egyedül csak az Atya, aki lélek és akinek lelki megnyilvánulása az ún. szentlélek is. Csak a lélek lehet szent, szent csak az Isten. A mi emberi lelkünk nem Isten, hanem isteni. Parányi kis lelkek, akik isteni lényüknél fogva örökéletűek, akik nem szentek, de megszentelődhetnek az Isten, az atyai szeretet és irgalom által. Áldjuk az Istent, hogy Dávid Ferenc követve Jézus példáját, lelki erejénél fogva kész volt a dévai várban meggyőződését életével pecsételni meg. „Csak egy az Isten“, sem Jézus Krisztus, sem a szentlélek nem külön Isten. 83