Négyszáz év 1568-1968. Emlékkönyv az Unitárius Egyház alapításának négyszázadik évfordulója alkalmából (Kolozsvár, 1968)
Útjelző évszámok az Unitárius Egyház múltjából
kedéseit kívánta korlátozni és a felekezetek köközötti békét szolgálni. 1785. A presbitériumok megalakítására vonatkozó egyházi törvény kiadása. A Főtanács kimondotta, hogy az egyházközségek jobb igazgatására, az idősebb és buzgóbb tagok közül, presbiterek választandók, akik együttesen alkotják a presbitériumot. Ez a törvény a világi elemnek az egyház életébe való szervesebb bekapcsolódását segítette elő. 1786. A nagyajtai zsinat Lázár István (1742—1811) rektort püspöknek választotta. Püspöksége alatt az évszázados elnyomás és megfélemlítés után eleven élet és céltudatos egyházépítői munka indult meg. 25 évi püspökségének egyik kiemelkedő vonása ások építkezés: 38 új unitárius templom, torony és iskola építéséről, nagyobbméretű javításáról tudunk, nagyrészt mind a hívek önkéntes adakozásából. 1787. Ebben az évben jelent meg Szentábrahámi L. Mihály püspök latin nyelvű hittana; magyarul 1899-ben adták ki „A keresztény hittudomány összege az unitáriusok szerint“ címen Derzsi Károly fordításában. Kiadását a főkormányszék azzal engedélyezte, hogy: „E könyv kinyomtatása annál inkább megengedhető, mivel az amellett, hogy az unitárius vallás Erdélyben be van véve, az abban nyilatkozó szerénységénél fogva más vallásos könyveknek is mintául szolgálhat“. A munka engedélyeztetése és kiadása Ágh István püspök érdeme volt. 34