Négyszáz év 1568-1968. Emlékkönyv az Unitárius Egyház alapításának négyszázadik évfordulója alkalmából (Kolozsvár, 1968)
Az Unitárius Egyház szervezeti szabályzata
Az így megalapozott igazgatási szabályok voltak érvényben, az idők és a fejlődés kívánta egyes változtatásokkal és módosításokkal, 1949-ig. 1949-ben egy demokratikus alkotmány keretében, demokratikus vallásügyi törvény által biztosított adottságok voltak legnagyobb befolyással azon egyházi szervekre, amelyek az addigi rendelkezések érvényben maradhatott, el nem évült és más szempontból is felhasználható részeit megtartva, a szerkezetet általánosságban megőrizve, egyházunk keretében megalkották és jóváhagyásra felterjesztették a jelenleg is érvényben levő 1949. évi Szervezeti Szabályzatot. Ez a magyarázata annak, hogy az új Szervezeti Szabályzatra való átmenet minden téren és vonatkozásban zökkenésmentes volt és az azóta eltelt immár közel húsz év alatt sem volt szükség lényeget érintő módosításokat eszközölni. Magától értetődik, hogy az egyházi főhatóság, ahol szükségesnek látszott, utasításokat adott ki a Szerv. Szabályzat egyes rendelkezéseivel kapcsolatban, amely utasítások a korszerűbb alkalmazást és végrehajtást segítették elő. A jelenleg érvényben levő Szervezeti Szabályzat rendszere és beosztása a következő: Az általános rendelkezéseket tartalmazó bevezető részen kívül, négy részből áll, míg ötödik résznek tekinthető a már említett választási és kinevezési szabályrendelet. A bevezető, általános határozatok 3 szakasza megállapítja az Unitárius Egyház fogalmát, kimondja az egyház önkormányzatának elvét az országos törvények korlátái között és leszögezi a fokozatos egyházi hatóságok rendszerét: egyházközségi, egyházköri és főhatósági vonatkozásban, amely rendszer képezi a tulajdonképpeni szervezeti szabályzat hármas beosztását is. 107